2021. szeptember 26., 08:46

Veres András: A keresztény gyökereknek újra hajtást kell adnunk!

A magyar katolikus egyházra Ferenc pápa budapesti látogatása után váró feladatokról, valamint az Európában vállalandó szerepéről nyilatkozott Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke az MTI-nek a Szent Istvánról elnevezett római magyar zarándokház szombat esti felavatásakor.

vatikán
Fotó: Magyar Kurír

A római magyar közösség jelenlétében rendezett házavatáson a Szentszéket a vatikáni külügyminiszterként ismert Paul Richard Gallagher, a Szentszéki Államtitkárság Államokkal való kapcsolatok részlegének vezetője képviselte. Gallagher érsek elkísérte Ferenc pápát budapesti és szlovákiai látogatására is.

Gallagher a pápai út részleteiről nem kívánt nyilatkozni, de az MTI-nek kijelentette, hogy Ferenc pápa látogatásával

kiderült, hogy Budapest nem is esik annyira messze a Vatikántól.

Hozzátette, hogy

a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus és Ferenc pápa látogatása után egyre több magyar zarándok érkezését várják Rómába. 

A győri megyéspüspök azt mondta,

az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséje nem tett pontot semmire, ellenkezőleg Ferenc pápa a Hősök terén mondott beszédében "egyfajta programot adott a magyar egyháznak" a munka folytatására.

Az MKPK elnöke elsőrendű feladatnak nevezte annak a lelkesedésnek a fenntartását és továbbvitelét, amellyel emberek tömegei vettek részt a Ferenc pápa bemutatta szeptember 12-i misén, valamint az előző este tartott körmeneten.

Megmozdult sokakban valami, amit talán maguk sem sejtettek

- jelentette ki Veres András, hangsúlyozva, hogy a pápalátogatás a fiatalokat is megragadta, akik egyébként a NEK más rendezvényeit szintén nagy számban keresték fel.

Őket kell tudnunk megszólítani: általában hiányoznak a vasárnapi szentmisékről, de jó lenne megtalálni az utat a szívükhöz

- jelentette ki Veres püspök. Megjegyezte, az ateizmus időszaka Magyarországon is nagyon "megtépázta" a vallásosságot és a hívő közösségeket, de "szerencsére nem tartott olyan sokáig, hogy teljesen megszűnjön az emberekben az istenkeresés".

Úgy látta,

a NEK és Ferenc pápa látogatása "sok új hajtást fakaszthat, és azok fejlődése ránk lelkipásztorokra és püspökökre vár".

Az MKPK elnökeként Veres András részt vett az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) római ülésén, amelyen az intézmény egyik új alelnökének Német László magyar püspököt, a vajdasági Nagybecskereki Egyházmegye főpásztorát választották meg.

Veres András elmondta, hogy az európai püspökök egyebek között arra kerestek választ, hogy Európa mit vár az egyháztól nem csak teológiai, hanem szociális, társadalmi kulturális szempontból.

Szeretnénk a keresztény gyökereket Európában megerősíteni, de nagyon sokszor az az ember érzése, hogy az európai keresztények nem keresztény társadalomban élnek, ezért nagyon komoly misszióra van szükség, hogy a keresztény gyökereknek újra hajtást adjunk

- jelentette ki Veres András.

Az MKPK elnöke mutatta be szombat este az ünnepi hálaadó misét a római magyar zarándokházként ismert Szent István Ház felújításáért és megnyitásáért. A zarándokház megáldása után köszöntőt mondott Erdő Péter bíboros és Soltész Miklós a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.
Az MKPK tavaly májusban vásárolta meg a Szent István Házat, amelynek felújítását a magyar kormány támogatta.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.