2020. augusztus 22., 10:43

Szent István ezer évre előre tudott gondolkodni - interjú Zsidó János esperesplébánossal

Zsidó János esperesplébánost 1977-ben szentelték pappá, s egész életében a Csallóközben – Komáromban, Bősön, Dunaszerdahelyen és Félben – végezte papi hivatását. Húsz év féli szolgálat után július 1-től a nyékvárkonyi hívek plébánosa. Papi tevékenysége egyik legnagyobb eredményének azt tartja, hogy Vőkön a hívek összefogásából sikerült templomot építeniük. Államalapító Szent István királyunk ünnepének apropóján kérdeztük hitről, reményről és arról, miért nem vesszük komolyan Isten figyelmeztetéseit.

Fotó: Lamos Csaba

Európában nehéz időket él a kereszténység. Mi, magyarok sem vagyunk ebben kivételek. Holott ha Szent Istvánra gondolunk, mégiscsak igaz, hogy éppen a keresztény hit felvétele tette lehetővé, hogy megmaradjunk ezer évig.

Kétség sem férhet hozzá, hogy ha az akkori Magyarország nem tudott volna váltani, a szomszédos népek elpusztítottak volna bennünket. Már Géza felismerte, hogy változás kell, s az sem véletlen, hogy István felesége, Gizella is keresztény bajor hercegnő volt. Géza volt az, aki meghívta Szent Adalbertet Magyarországra, s a legenda szerint ő keresztelte meg Gézát és fiát, Vajkot. A keresztény hittérítők nagy számban érkeztek ide, mert akárcsak apja, István is felismerte, hogy a kereszténység az az út, amelyik megmenti a népet és az országot. Többször is elolvastam Szent István törvénykönyveit, amelyek a 11. században íródtak, s ami meglepett, a pogányokról nincs bennük egyetlenegy szó sem. A pogányok akkor, legalábbis a törvények szintjén, nem jelentettek problémát. István még a boszorkányokkal szemben is könyörületes volt, tulajdonképpen csak böjttel és imával büntette őket.

Az új hit felvétele sok-sok áldozattal járt az akkori Magyarországon. A keresztény hithez viszont sokan a reményt is társítják, miközben mintha most éppen az fogyna el leginkább, nálunk is, a Felvidéken. Ön is így látja?

Tény, hogy a remény leglényegesebb része a vallásunknak, mert ha az elveszik, minden elveszik. Az a baj, hogy nincs víziója a felvidéki magyarságnak. Elvilágiasodtunk, az értékrendünk megváltozott. Ma már inkább csak a kézzelfogható értékekben bízunk, kiveszett a spiritualitás az emberekből. Sokan a keleti vallásokban, vagy az ezotériában próbálják megtalálni a hitet, nem pedig az Istenben bíznak.

Ha a gyermekek nemcsak elsőáldozásig járnának a templomba, akkor a hitük, akárcsak a tudásuk növekedne, s felnőtt korukban is lenne egy szilárd hitük, ami segítene nekik választ adni az élet nagy kérdéseire.

A mai korra jellemző, hogy ez a lelki vagy spirituális növekedés a legtöbbször elmarad.

Pedig a rendszerváltozást követő években mintha lett volna egyfajta reneszánsza a hitnek, sokan kezdtek templomba járni. Mi változott meg azóta?

Kétségkívül sok olyan ember ült be hirtelen a templom padjába, akik addig nem. Közülük azonban sokan addig is hittek, csak ezt nem merték felvállalni. Én mindig azt mondtam, hogy becsüljük meg az újonnan jötteket is, hisz még a legsötétebb kommunista időkben is akadtak olyan tisztességes emberek, akik a maguk módján segítették az egyházat. A bársonyos forradalom után főleg velük növekedett a hívők száma. Később a templomba járás és a hit iránt az érdeklődés visszaesett.

Abban látok esélyt a javulásra, ha az ifjúságot felkaroljuk.

A Gábriel Polgári Társulás például évek óta szervez katolikus gyermektáborokat, s azok a gyerekek, akik oda járnak, elkötelezettebbek a hit, a vallás és a keresztény értékek iránt, mert ebbe nőnek bele. Kaptár névvel ifjúsági találkozót szerveznek évente a felvidéki magyar fiatalok számára, akikből elkötelezett magyar keresztények válnak. Azt látom, hogy ahol van munka, ott van eredmény is.

Hogyan tekint a szlovák katolikus egyház Szent István királyunkra? Elfogadja-e olyan személyiségnek, aki közös államiságunk megteremtője?

Szent Istvánnak van ünnepe a szlovákságnál is (augusztus 16.), de a személyét nem tekintik a magukénak. A szlovákoknak a saját történelmükkel van problémájuk, mert ha nem így lenne, rájönnének, hogy Szent István abszolút közép-európai gondolkodású uralkodó volt. Uralkodása idején az akkori Európa minden tájáról érkeztek az országba a hittérítők. Sőt, az első szentté avatottak között is volt szláv ember, Nyitra egyházmegye püspöke, egy bizonyos Bistridus (Szent Beszteréd, szlovákul Bystrík). Valahol közös a mi történelmünk ebben a közép-európai régióban, s Szent István vezető emberei között is mindig ott voltak a szlávok, akik mellé álltak akkor is, ha csatába kellett vonulni. Sok szlovákok által lakott település templomának védőszentje Szent István, de nem ünneplik. Szent Lászlót sem tisztelik, holott ő félig szláv származású volt.

A közép-európaiság ékes bizonyítéka lehet a lengyel–magyar barátság. Éppen egy lengyel püspökség indította el a felvidéki magyar mártír, Esterházy János boldoggá avatását. Milyen tanúság kell a boldoggá avatáshoz?

Tizenöt évig miséztem Mírovban, az ottani börtönben, ahol a vértanú Esterházy raboskodott és meghalt. A boldoggá avatáshoz csodálatos cselekedetekre és azok bizonyítására is szükség van, s az egyik ilyen esetnél én magam is tanú vagyok. Egy idő után Olmützbe került át a megemlékezés és a szentmise, Mírovban pedig koszorúztunk. Egy alkalommal Molnár Imre Esterházy-kutató a szentmise előtt odajött hozzám, és arra kért, hogy imádkozzunk egy jezsuita atya gyógyulásáért, aki nagyon beteg, áttétes rákos. Esterházy János közbenjárására imádkoztunk ezért a beteg atyáért, és a következő évben már együtt miséztem vele. Teljesen meggyógyult. Mindez belekerült a boldoggá avatási dokumentációba, és jegyzőkönyv is készült a dologról, amit csodának is nevezhetünk.

Szentek tekintetében mi, magyarok nagyon jól állunk. Kevés nemzetnek van ennyi, jól gondoljuk?

Felsorolni is nehéz lenne. IV. Béla mind a négy lánya boldoggá vagy szentté van avatva, gondoljunk csak Szent Margitra. Ma van például Szent Piroska ünnepe, aki Szent László első házasságából származó lánya volt. A kilencvenes évek végén avatták boldoggá a szegények orvosát, a felvidéki Batthyány-Strattmann Lászlót, vagy említhetnénk a győri püspököt, Apor Vilmost, de Salkaházi Sárát is. A boldoggá avatott személyt regionálisan tisztelik, a szentté avatottat pedig az egész egyház tiszteli. Szerencsére sok magyar van még a „várakozólistán”, akiket boldoggá vagy szentté akarnak avatni. Ezek hosszú és bonyolult procedúrák, nem egyik napról a másikra születik meg a döntés a Vatikánban.

A szentek azonban most is itt élnek közöttünk. Ők azok, akik többet tesznek másokért, jobban szeretik felebarátaikat, mint mások.

Most, a koronavírus-járvány alatt mintha tényleg megtapasztalhattuk volna ezt, legalábbis az első hetekben. De miért nem veszik sokan komolyan, hogy ez is egy isteni figyelmeztetés volt, hogy rossz irányba tartunk?

Pedig még nincs is vége, s az a legnagyobb baj, hogy a mai ember nem veszi észre a jeleket, amiket Isten küld neki. Ehhez fizikailag és lelkileg is el kellene csendesedni. Illés próféta is tudta, hogy nem mennydörgésben, hanem csendes szélfúvásban jön el az Úr. Nekünk is el kellene vonulni a templom vagy az erdő csendjébe, és akkor talán meghallanánk az Úr szavát, az isteni hangot. Talán az sem ártana, ha a szentéletű emberek kissé előtérbe kerülnének, észrevennénk őket, mert ők vezethetnek el minket Istenhez. A jó dolgok mellé ugyanis odaállnak az emberek. Ez ott kezdődött Szent Istvánnál, aki igazi példakép volt, templomokat és országot épített. Nem ártana többször felidézni fiához, Szent Imréhez írt intelmeit, amelyekben sok olyan érték van, amit érdemes közkinccsé tenni.

Sokak szerint kész csoda az is, hogy Magyarország és a magyarság megmaradt a Kárpát-medencében, mivel nem kímélt bennünket az elmúlt ezer év. Mi lehet erre a magyarázat?

A tatár és a török sem tudta elpusztítani a magyarságot, igaz, hatalmas véráldozatot hoztunk. Már azokban az időkben sokan temették a magyarokat. A magyarságban azonban van valami, ami átsegíti minden vészen-bajon. Jó lenne gyakrabban feleleveníteni azokat a csodás történéseket és embereket, akik a megmaradásunkért sokat tettek.

Szent István megyerendszere szinte napjainkig működőképesnek bizonyult, és ez igaz az egyházmegyékre is.

Ez is mutatja az ő nagyságát, hogy ezer évre előre tudott gondolkodni. Hosszú ideig uralkodott, és az uralkodásában voltak segítői, s nemcsak magyarok, más népek fiai is.

A kereszténység, melyet Szent István királyunk szilárdított meg, az egyik legnagyobb válságát éli. Nem kell attól tartanunk, hogy néhány évtizeden belül kiürülnek a templomaink?

Az egyház történetében máskor is voltak tragikus korszakok, és végül minden jól alakult. A Jóisten velünk van, eddig még mindig küldött valakit, aki rendbe rakta a dolgokat. Át kell vészelnünk a nehezebb időszakokat, sokat imádkozva és reménykedve a helyzet javulásában. Az Úristen sosem feledkezik el rólunk, még ha gyakran úgy is érezzük, hogy próbatétel elé állít bennünket.

Az interjú megjelent a Magyar7 hetilap 2020/34-es számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.