Sándor atya, a tevékeny jezsuita
Puss Sándor SJ atyához azért kopogtam be a köbölkúti plébániára, hogy elbeszélgessünk arról, hogyan „dobta fel” az idei búcsút egy merész ötlettel. A helyszínen aztán csak a fejem kapkodom, hogy mennyi mindenbe belefogott ezen a nyugalmas helyen, a koronavírus-járvány „hullámai” közepette.
Vendéglátóm a plébániakert omladozó kőfalánál vár, amit már megtisztítottak a sűrű, burjánzó növényzettől, s így előkerültek a repedések. Mindenütt földkupacok, vezetékeknek kiásott árkok, folyik egy épület alapozása. Mi épül itt? – kérdezem meglepetten.
Mutatja, a parókia a templomdomb közvetlen közelében épült, egy kőfal a biztosítéka annak, hogy nem mossa ki az eső a talajt a templom alól. Mivel nincs megoldva az esővíz elvezetése, az idők során a kőfal átázott, stabilitása megbomlott.
"Ezt mindenképpen ki kell javítani, de maga a fal is életveszélyes egész hosszában. Ekkor arra gondoltam, átépíthetnénk az egész templom alatti teret, egy különleges szakrális egységgé. Elterveztem, a templomtól lépcsők vezetnének majd a kőfal aljába, ahová a fészer helyére lourdes-i barlangot álmodtam, esti megvilágítással. Ettől jobbra Szent Corona vértanú (aki tudvalévőleg égi oltalmazónk járványok idején) tizenegy méter magas rotundája épülne meg. Már a járvány felbukkanásakor elkezdtük barátaimmal tiszteletének terjesztését. Elsőként a Szenc melletti Zonctorony községben épült meg egy pici kápolna, most fejeződik be a csallóközi Hegyétén, s a héten leraktuk az alapjait egy sokkal nagyobb épületnek itt, Köbölkúton. Ezen a helyen tisztelhetnénk majd azokat a női vértanúkat is, akik példát adtak a világnak szeretetből és önfeláldozásból" – sorolja elképzeléseit az atya. Hozzáteszi, a terv természetesen bővülhet, helyet kaphatna a kőfalban a betlehemi barlang, de lenne itt hely a Felvidéken is egyre közkedveltebb medjugorjei Szűzanya szobra számára is. A fatimai már megvan, a csíksomlyói Madonna szobrának másolatát pedig már megrendelte.
A terv kivitelezése céljából pályázott a Bethlen Gábor Alaphoz, ahol végül nyert pályázatával, és kezdődhetett a munka. Megszervezte a segítőket, nap mint nap egyeztet a mesteremberekkel, s jómaga is tevékenyen kiveszi a részét a fizikai munkából.
Sándor atya megvitatta a bérmálkozásra készülő fiatalokkal és a Papp Katalin Magán Művészeti Alapiskola tanárával, Molnár Péterrel, hogy búcsú napjára tanuljanak be egy koreográfiát a Crux zenéjére. Jól sikerült, élvezte fellépő és néző, de a zenekar tagjai is. Sándor atya úgy látta, egyre kisebb az érdeklődés a koncert „puszta meghallgatása” iránt, ezért szólított fel mindenkit táncra, mozgásra, aktív bekapcsolódásra. A szlovák iskolából a helyi hívők a mazsorettcsoportot hozták ki a térre. Egy pedagógus anyuka azon sajnálkozott, hogy a fellépés után többen hazamentek, de aki a koncerten maradt, annak lelkét felemelte a keresztény magyar rockzene.
"El lehet képzelni, az egyházi koncert után milyen érzés volt átmenni a búcsúi körhintásokhoz, ahol teljes hangerővel reppelték: choď do... Totál katasztrófa!" – fakadt ki az anyuka. A Crux zenekar tagjai másnapig maradtak, és a Cantate Domino helyi éneklőcsoporttal együtt szolgáltak a szentmisén. Az egyházközség büszke ifjúsági énekkarára, amely több mint húsz éve alakult, hetente összejön, gyakorol, közösséget alkot. A környéken sincs hasonló.
Már elmenni készülök, amikor meglátom a csomagolt könyveket az előszoba szekrényén. Az öregedés öröme, a nagyszülők és idősek világnapjára. Ezt mostanában írta? – hitetlenkedem. "Igen, még egyetemi előadóként szokásommá vált, hogy a téli hónapokban, a hosszú estéken tévézés helyett inkább írok, majd publikálok. Tanárként tőlem ezt joggal elvárta az akadémiai környezet. Évente jelent meg egy-egy publikációm, ilyen volt a Nőciklopédia is, szereplői, fényképei most majd helyet kapnak az épülő kápolnában.
Sándor atya meséli, hogy a közelmúltban váratlanul megfájdult a térde, s egyre rosszabb lett. Kissé megijedt, mi lesz vele, ha nem mozoghat úgy, mint eddig… S amikor a járvány miatt még a templomokat is be kellett zárni, mozgástere a minimumra csökkent.
"Épp ez a bezártság motivált" – mosolyog az atya – "ki akartam törni, legalább valahogy így. Az eddig jól bevált kerékpározásról fokozatosan le kellett szoktatni magam, mert egyre inkább gyötört a térdízületem. Elkopott, nem vagy már fiatal – mondta az orvos. És ez volt az a mondat, amely az öregedés témájára terelte a figyelmemet. Azt a nagy kérdést szeretném egyrészt magamnak feltenni, s a könyvön keresztül olvasóimnak is, elmúlnak vagy elteltek éveink? Leszögeztem, telnie kell az életemnek, nem csak múlnia. Öregedni igenis jó dolog, ha megtanuljuk, hogy kell „csinálni”. Ehhez kerestem filozófusokat, ismert gondolkodókat, no meg támogató, inspiráló barátokat, akiknél megértésre találtam."
Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 2021/47-es számában.
