2021. november 5., 20:41

Püspöki felmentés a misén való részvételi kötelezettség alól a fekete járásokban

A besztercebányai egyházmegye területén fekvő fekete járásokban felmentést kaptak a hívők a vasárnapi és a parancsolt ünnepeken tartott miséken való részvételi kötelezettség alól. Erről Marián Chovanec püspök döntött, dekrétuma visszavonásig érvényes – tájékoztatott honlapján a Szlovák püspöki Konferencia irodája.

A felmentés érvényes a piros és a bordó járásokban azokra a hívőkre is, akik a létszámkorlátozások miatt nem tudnak részt venni a miséken, ehelyett egyedül vagy családi körben imádkozzanak.

Chovanec emlékeztetett, hogy az Úr napját így is meg kell szentelni, és „a vasárnap legyen a hívek számára az a nap, amelyet családjukkal és szeretteikkel töltenek, rájuk áldozzák idejüket és gondoskodnak róluk, főleg ha a hét többi napján kevés lehetőség van erre”.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.