2022. április 10., 14:29

Két év után Ferenc pápa ismét a Szent Péter téren mutatta be a virágvasárnapi szentmisét

Ferenc pápa a világjárvány két éve után először ismét a Szent Péter téren mutatta be a Jézus jeruzsálemi bevonulását idéző virágvasárnapi szentmisét több tízezer hívő részvételével.

Vatikán
Fotó: TASR/AP

A hagyomány kelt életre a Szent Péter téren, ahol a virágvasárnapi szertartás újból szabadtéren zajlott. Tavaly és tavalyelőtt az egyházfő a bazilikában mutatta be a virágvasárnapi misét,

amelyen 2021-ben a karanténidőszak miatt harmincan vehettek részt, és a szertartást interneten közvetítették.

A szokással ellentétben Ferenc pápa nem vett részt a mostani virágvasárnapi körmeneten, amely a tér közepén álló obeliszktől a bazilika előtti szabadtéri oltárig haladt. Papok és hívők a pápa által megáldott fonott pálmalevelet vagy olajágat tartottak a kezükben, amelyekkel egykor Jézust üdvözölték Jeruzsálemben.

Homíliájában az egyházfő a Jézus halála előtti órákat az emberiség mai sorsával állította párhuzamba. Jézust többen figyelmeztették, hogy

magával törődjön, mentse életét, ő mégsem ezt az utat választotta, miközben a mai világ középpontjában a kizárólag saját magunkkal, egészségünkkel, jólétünkkel, sikerünkkel való törődés áll.

A birtoklás, a hatalom, a feltűnés számít (...) A mentsd meg önmagad vált az emberiség refrénjévé

- mondta Ferenc pápa.  

Ukrajnára utalva kijelentette,

a keresztre feszített Krisztus sorsa ismétlődik meg a férjüket, fiaikat sirató nőkben, a bombák elől gyermekkel a karjukon menekülőkben, a meghalni hátrahagyott idősekben, a jövőjüktől megfosztott fiatalokban, a katonákban, akiket testvéreik megölésére küldenek.

A misén szokás szerint több nyelven imádkoztak:

újdonságnak számított, hogy az első nyelv a sorban a szlovén volt, melyen az egyházért fohászkodtak.

A pandémia előtt a Szlovéniából érkezett orchideák díszítették a Szent Péter-bazilika főoltárát, most pedig a szlovéniai Naklóból érkeztek virágok a Szent Péter térre.

Portugálul azért imádkoztak, hogy a nemzetek vezetői a közös jót, valamint a békét szolgálják, maláj nyelven a szegényekért, a háború és éhezés elől menekülőkért imádkoztak, franciául a megbékélésért, kínaiul a keresztényekért.
A húsvéti hagyománynak megfelelően

a Szent Péter teret idén ismét több száz virágkompozíció díszíti, amelyek 35 év óta először nem Hollandiából, hanem többnyire olaszországi kertészetekből érkeztek.

Az olajágak Lazio és a déli Puglia tartományból származnak, a fonott pálmalevelek Sanremo városából.
A nagyhét idén a pandémia előtti szertartássorozatot követi:

péntek este Ferenc pápa ismét a Colosseumnál vezeti majd a keresztutat.

A Vatikán közlése szerint a pápa legközelebbi munkatársaként ismert Konrad Krajevski lengyel bíboros, a pápai alamizsnahivatal vezetője vasárnap harmadik alkalommal elindult Ukrajnába. Lengyelországon keresztül egy újabb mentőautót visz Kijevig, ahol a katolikus húsvéti szertartásokat mutatja be.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.