2020. március 12., 14:31

Ha nem is a templomokban, de vasárnap is lesz szentmise

A Szlovákiában érvényes, egyházi programokat is érintő intézkedések idején, miszerint nem tartanak nyilvános szentmiséket március 23-ig az ország templomaiban, a számos különféle kezdeményezés mellett a szlovák közszolgálati rádió is hozzájárul ahhoz, hogy a hívek legalább élő közvetítésben otthonaikban kísérhessék figyelemmel március 15-én, nagyböjt negyedik vasárnapján a szentmisét.

pápa újévi miséje
Fotó: TASR

A rádió vezetősége a szlovák és magyar hívek lelki igényeit is figyelembe véve reggel nyolckor magyar nyelven, kilenc órai kezdettel pedig szlovák nyelven fog római katolikus szertartású szentmiséket közvetíteni élő adásban a pozsonyi papi szeminárium és hittudományi kar Szent Kereszt Felmagasztalása-kápolnájából.

A magyar nyelvű szentmise a Pátria rádión keresztül lesz hallgatható, akár rádiókészülék, akár pedig az internet segítségével (https://patria.rtvs.sk/). A szentmisét Molnár Tamás, a pozsonyi magyar katolikus közösség lelkipásztora fogja celebrálni. A pozsonyi magyar lelkipásztor közösségük honlapján (http://pozsonyikatolikusok.sk/index.php/hirek/1042-nagybojti-aktualis) felhívta a hívek figyelmét arra, hogy „a misehallgatásra kijelölt idő valóban az ima és elmélyülés ideje legyen a misét hallgatók otthonaiban“.

A rendkívüli helyzetben szorgalmazott vasárnapi misehallgatás lehetősége mellett a közösségi honlapon a további nagyböjti programokat is naprakészen olvashatják az érdeklődők, s nem utolsó sorban a lelkipásztor rendszeres buzdításait is, melyekkel a Szlovákiában érvényben levő óvintézkedések idején is kísérni szeretné a hívek nagyböjti útját.

A vasárnap közvetítendő magyar szentmise előtt már megtalálható lesz a pozsonyi magyar katolikusok honlapján a reggel nyolc órai mise énekrendje és az olvasmányok szövegei is (http://pozsonyikatolikusok.sk/index.php/hirek), hogy mind aktívabb részvétellel tudjanak a hívek együtt imádkozni, lélekben közösséget alkotni, a vasárnap megszentelésére törekedni a speciális helyzet közepette is.

Felhívják továbbá a figyelmet arra, hogy a március 15-i megemlékezés a pozsonyi Medikus-kertben a Petőfi-szobornál, valamint a március 21-i teológiai magyar Szabadegyetem pozsonyi előadásai az illetékes szervezők közleménye értelmében elmaradnak.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.