2022. december 25., 08:31

Ferenc pápa: A betlehemi jászol szegénysége az élet igazi gazdagságát mutatja

Egymás iránti szolidaritást, az élet valódi értékeinek keresését és a jót szolgáló cselekvést sürgetett Ferenc pápa szenteste a Szent Péter-bazilikában tartott vigílián, amely 2019 óta az első volt, amelyet járványkorlátozások nélkül tartottak.

ferenc pápa
Fotó: TASR/AP

Ferenc pápa beszéde elején azt kérdezte, hogy Jézus születésének éjszakája mit képvisel még az életünkben. Úgy vélte, kétezer évvel Jézus születése után, annyi díszekkel és ajándékokkal teli ünneplés, valamint a születést háttérbe szorító fogyasztás után, fennáll a veszély, hogy elfelejtjük a karácsony igazi értelmét. Utóbbit - hangoztatta - a jászolban találhatjuk meg, amely az egymás iránti közelség, a szegénység és a gyakorlati tettek jelképe.  

Az egyházfő hozzátette, a jászolban az állatok táplálékra találnak, ezzel szemben az ember mindent felfal, kiéhezett a hatalomra és a pénzre, még saját testvéreit is elpusztítja.

"Mennyi háború! És milyen sok helyen még ma is eltapossák a méltóságot és a szabadságot! És az emberi mohóság első számú áldozatai mindig a törékenyek, a gyengék. (...) A korlátlan pénzre, hatalomra, élvezetekre sóvárgó emberiség nem ad helyet, ahogyan Jézussal is tette, a legkisebbeknek, a születendőknek, a szegényeknek, a feledésbe merülőknek" - mondta a pápa, aki szerint a szegénység, a háborúk és az igazságtalanság "felfalta" a gyerekeket.

Megjegyezte, Jézus az emberek közötti selejtezés és kirekesztés jászlában jelent meg.

"A betlehemi kisgyermekben van minden gyermek, (...) tekintsetek az életre, a politikára, a történelemre a gyerekek szemével" - jelentette ki. Egyetlen erőnek, amely képes változást vinni a történelem folyamába, a szeretet nevezte, amely nem a távolban van és nem erőt diktál, hanem a közelben van és alázatos. Kifejtette: Isten ott van, ahol az emberiség problémái vannak, a mindent felfaló birtoklás és fogyasztás teremtette közönyben, ott van, ahol a történések felőrlik az embereket, ott, ahol az embert saját bűntudata és tehetetlensége gyötri, ahol igazságra szomjaznak.

Ferenc pápa bátorságra szólított fel mindenkit a félelemmel, beletörődéssel, elkeseredettséggel szemben.

Isten jászolban születik, hogy segítsen neked is újjászületni , amikor úgy gondolod, elérted a mélypontot"

- mondta az egyházfő.  

Hozzátette, a betlehemi jászol szegénysége az élet igazi gazdagságát mutatja, ami nem a hatalom és pénz birtoklását jelenti, hanem kapcsolattartást embertársainkkal.

"Jézus a mi világunkban is a szegény jászlakban található meg" - mondta. A szegények püspökeként ismert, 2018-ban szentté avatott salvadori Oscar Romerót idézte, miszerint a társadalmi, gazdasági, politikai változásoknak a szegények javát kell szem előtt tartaniuk. Ferenc pápa úgy vélte, a jászolban született Jézus nem elégszik meg a jó szándékkal, a látszólagos tettekkel, az üres szavakkal, a külsőségekkel: "ne hagyjuk, hogy ez a karácsony úgy teljen el, hogy nem tettünk valami jót. (...) Jézus nevében adjunk vissza egy kis reményt azoknak, akik elveszítették".

Két év óta először a bazilika teljesen megtelt, még a Szent Péter téren is székeket helyeztek el, hogy minél többen elférjenek. Tavaly korlátozott létszámban engedték be a hívőket, és kötelező volt a szájmaszk használata. A Szentszék adatai szerint most hétezren voltak a bazilikában.

Vasárnap délben Ferenc pápa a bazilika lodzsájáról mondja el karácsonyi üzenetét, amelynek központi témája a béke, majd Urbi et Orbi áldást ad. Tízezreket várnak a Szent Péter térre.  

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.