cl_magyar7_029_het_2024
Pártatlan közvetítés, véres kampány és a Vatikánig sem hallatszó ima
Magyar7 - 29. száma
2022. december 17., 15:38

Egyre több családban nem beszélnek a hitről - Interjú Mikus Csabával

Mikus Csaba jelenleg Nagypakán szolgál plébánosként. 2015-ben szentelték pappá, majd Szencen volt káplán két évig, 2017-től 2019-ig Somorján, hogy aztán 2019. július 1-jétől elkezdje szolgálatát Nagypakán. 

Mikus Csaba
Fotó: Méry János

Mit gondolsz, a megkeresztelt, de nem gyakorló katolikus emberek mit értenek leginkább félre a hit gyakorlásában. Gondolok itt a gyónásra, áldozásra, szentmisére járásra, hogy mik azok a kifogások, ami miatt nem élnek ezekkel a lehetőségekkel?

Az első és a legfontosabb probléma az a családban van. Nem beszélnek a hitről, nem beszélnek a Szentírásról, még hogyha csak mese formájában is, akkor elmondhatná a szülő a gyermeknek akármelyik bibliai történetet. Persze, hogy a gyerek először azt úgy fogja felfogni, mint valami mesét, valami történetet, de már legalább találkozik vele. Én is emlékszem rá, amikor a nagypapám mesélte Ádámot és Évát, ahogyan az Isten kiűzte őket a paradicsomból, ott annak a gyereknek, amikor ilyen történetet hall, akkor 350 millió kérdése van, amit nem tud megmagyarázni se a nagyszülő, se az, aki mondja azt a történetet, de el nem felejtem, emlékszik rá, hogyan mesélte nekem ezt a történetet. Tehát már ezen keresztül is érezhető Istennek az érintése.

A másik dolog a példa. Sokszor van az, hogy a szülő nem ad megfelelő példát annak a gyermeknek, hogy ő elvárná tőle, hogy templomba járjon, hogy imádkozzon, még lehet, hogy rá is parancsol valamikor a szülő arra a gyermekre, de ő maga nem tesz ezért semmit. 

Utána vannak azok az emberek, akik összekeverik az egyház intézményét a hittel.

Igen! És ők azt mondják, hogy ők nem fognak templomba járni, mert hogy minek? Én is nagyon sokszor hallom, hogy atya, én otthon imádkozok, én otthon mindent elvégzek, de énnekem nem szükséges, nem kell templomba járnom. Na, ez az a probléma, amikor beülünk a moziba, és nézzük az üres vásznat. A lényeg úszik el. Az, amiért odamentünk a moziba, azt nem csináljuk pont. Nem nézzük a filmet. Ugyanígy az az ember, aki azt mondja, hogy hisz otthon magának, de nem megy el templomba, akkor egyértelműen látható az, hogy nézi az üres vásznat, mert a lényeg úszott el neki. Ugye azért megyünk szentmisére, hogy az Úr Jézussal az Eucharisztiában találkozzunk. Azért építettünk templomokat, azért vannak szertartások, azért van papság, azért járunk gyónni, azért keresztelnek meg minket, hogy ehhez az eucharisztiához, az Úr Jézushoz közelebb jussunk. Na most, hogyha ezt a lépést az ember nem képes megtenni a hitében, mint egy olyan keresztény, aki az első századokban volt, hogy életét adta volna azért, hogy szentmisére mehessen. Hogyha mi ettől a magatartástól kezdünk eltávolodni, hogy szeretjük az eucharisztiát, akkor bizony kialakul az, hogy kiabáljuk, hogy az egyház milyen intézmény, és hogy nekünk van saját hitünk. Ez hatalmas probléma.

Miért?

Mert egy olyan isteni kép alakul ki ebben a pillanatban, egy olyan krisztusi kép, amit én magam hoztam létre a hálószobámban vagy az ebédlőmben. És tudjuk azt, hogy az egy hamis krisztusi kép. És ezt a hamis krisztusi képet követni utána már nagyon könnyű. Miért? Mert ennek a Krisztusnak olyan szabályai lesznek, amilyeneket én akarok. És innentől kezdve én nem vagyok korlátozva semmivel.

Nem ez a mai világ fő problémája? Hogy az emberek nem akarják magukat korlátozni?

De, pontosan ez. Ebben van a probléma gyökere, mert a mai világban annyi minden jót és újat kapunk, hogy azt mondja magában az ember, hogy hülye volna magát korlátozni. Ebben a pillanatban egy olyan Krisztust akar kialakítani magának, amilyen neki megfelel. Mert a lelke mélyén azért érzi, hogy szüksége van erre az Istenre, de egy olyan Istent akar kialakítani, aki nem a fő mércéje lesz az ő életének, hogy ő lentről a földről ehhez a mércéhez irányítja az életét, hanem az Istent saját maga alá helyezi, és majd akkor viszonyodik hozzá, amikor nekem az tetszik. Hiszen ez a jó elmondat, az Isten úgyis mindent másképp lát. Ez igaz, ez így van, de az Isten nem értelmetlen bolond, ugye?

Még ehhez visszatérve, de egy másik kérdéssel rákapcsolódva. Sőt, lehet, hogy meg is válaszoltad félig: a kérdés az, hogy mire hívnád fel a figyelmüket leginkább ezeknek az embereknek. Mondjuk, ha valaki azt mondja, hogy nem jár templomba, mert tele van olyan emberekkel, akikről tudja, hogy mise után sorra követ el durva dolgokat lop, csal, hazudik, megcsalja a feleségét.

Az ilyen embereknek azt ajánlanám, hogy nyugodtan nézzük meg a rendszerváltás utáni időket, amikor azok, akik köptek a hitre, hirtelen első padba kerültek. Na most nekem, mint katolikusnak kötelességem feltételezni a jót. Ki vagyok én, hogy megítéljem azt az embert elsősorban? Ki vagyok én, hogy belelássak az ő lelkiismeretébe, hogy ő tényleg őszintén meg akart térni, és ki vagyok én, hogy azt mondjam, hogy azért nem megyek templomba, mert ezek is ott ülnek bent. Ez éppen olyan, mintha azt mondanám, hogy nem fekszek bele a kórházba tüdőgyulladással, mert tele van beteggel. Mit mondott Jézus, kinek-kinek van szüksége a megváltóra? Nem annak, akinek nincs bűne, hanem azoknak, akik bűnösök. Egészen addig érvényes ez, amíg azon a másik oldalon, akik ott ülnek a templomban, tényleg nem szemmel látható színjáték. De akkor sem szabad rájuk ujjal mutogatni. Mert nem ez a feladatunk.

Nyilván. De akkor mi?

Mit mondott Jézus, amikor itt volt közöttünk a földön? Azt mondta, hogy titeket arról fognak megismerni, ha ti szeretitek egymást. Én ott teszem fel a kérdést, ez hol van? És nem azok a hibások, akik beülnek a templomba, és mondjuk azt, hogy köpönyegforgatók, így hívták őket valamikor. Nem ők a hibások, mert hogyha ők éreznék a mi részünkről azt a nagy szeretetet, amire Jézus tanított minket, ha tudnék vele kezet fogni, ha át tudnám őt ölelni, ha meg tudnám kérdezni, minek jött ide a templomba, ha el tudnák vele őszintén beszélgetni, és ezt nemcsak én, hanem minden egyes keresztény testvérem megtenné, és ő érezné azt, hogy na most ő itt otthon lesz, és szeretni fogják feltétel nélkül, akkor lehet, hogy ő is máshogyan állna hozzá a dolgokhoz. Csak az a baj, hogy mi keresztények nagyon távolodunk egymástól, nemcsak másoktól, hanem egymástól is.

Mikus Csaba
Fotó:  Méry János

Emlékszem, egyszer mondtál Somorján egy nagyon kritikus szentbeszédet arról, hogy mit kéne, hogyan kéne csinálni a híveknek a szentmisén.

Annak nagyon rossz volt a visszhangja. Három szentmisére volt nekem elkészítve, mert háromszor van egymás után a Jánosnak az az evangéliuma, hogy én vagyok az élet kenyere. És akkor először beszéltem arról, hogy viselkedünk a templomban, másodszor, hogy mi is a templom, minek jövünk a szentmisére. Aztán beszéltem a liturgiáról, hogy annak van szépsége, és így tovább. Mégis annyira rossz volt ennek a visszhangja, mert azt mondták a hívek, hogy ki akarom őket oktatni.

De ez nem baj, szerintem. Mert azok voltak, hangosak, akiknek ez baj volt. De akiket zavart ugyan, de elgondolkoztak róla, azok nem tiltakoztak. Sőt, sokan, onnantól kezdve, hogy meghallották, hogy odafigyeltek azokra a dolgokra, amiket mondtál.

Éppen az a baj, hogy elkezdesz valami ilyesmiről beszélni, és amikor már hallják, hogy ez valami formáló dolog lesz, akkor már zárt fülekre találsz, mert már az első pillanattól kezdve ideges vagyok.

Szerintem nem. Mert ha csak egy valakinek is hasznos volt, már megérte. S tudom, hogy több tucat embernek hasznos volt. Nekem például nagyon. S ha már egy valakinek hasznos, akkor megéri azt, hogy morogjanak. Meghát emiatt nem hagyta senki abba a misére járást, nem?

Talán nem. (nevet)

Még belekérdeznék még egyszer abba, hogy mit tudnál azoknak mondani, akik azt gondolják, hogy áldozás nélkül is van értelme szentmisére járni.

Az Úr Jézus nem azt mondta, hogy vegyétek és nézzétek, hogy vegyétek és vigyétek haza, vagy vegyétek és tegyétek zsebre, hanem azt mondta, vegyétek és egyétek. Ez a lényege az Eucharisztiának. És hogyha valamit magadhoz veszel, akkor te azzal egyesülsz. És tudjuk azt, hogy olyasmit nem teszünk a szánkba, ami nekünk ártana. És éppen ezért az a legfontosabb, hogy magunkhoz vegyük tiszta lélekkel az Úr Jézust, hogy ő tudjon bennünket formálni.

Térjünk rá kicsit a szent várakozás időszakára. Mit tudnál mondani az olvasóknak az idei Ádvent kapcsán?

Az ádvent egy felkészülő időszak a karácsonyi ünnepekre, ugye? De egész idő alatt azt emlegetjük, hogy várjuk az Úr eljövetelét. Jézus már reálisan, fizikailag karácsonykor nem fog megszületni a jászolban, mert már az egyszer megtörtént 2000 évvel ezelőtt. Most már karácsonykor csak arra emlékezünk. De az adventra van egy másik síkja, és az nagyon jó, ez nagyon tetszik, hogy figyelmeztet arra, hogy igaz, hogy kétezer évvel ezelőtt az Úr megszületett és eljött erre a földre, de el fog még egyszer jönni. És ebben az adventban lehet erre gondolni, hogy az Úr majd eljön még egyszer tényleg, és mindenkit számon fog kérni. De nekem még jobban tetszik az, hogy az én személyes életem szempontjából milyen kihatása van az Úr eljövetelének. Tehát én bármikor meghalhatok. És arra figyelmeztet, hogyha tudná a gazda, hogy mikor jön a tolvaj, akkor ébren várna. Ha én is tudnám, mikor fogok meghalni, akkor fölkészülnék arra a napra. És éppen az, hogy nem tudom, éppen ezért kell folyton felkészültek lenni. Ez az adventot én így jellemezném, hogy állandó felkészülés arra, hogy bármikor bekopoghat a legfontosabb vendég az életemben.

Hogyan vetítenéd rá az saját életünkre ezt?

Valahogy így: hogyha tudom, hogy mikor jön vendég pontosan órára, akkor megfőzök, kitakarítok, és így tovább. És bizonyos szinten az egy képmutatás. Mert én nem úgy élek otthon, ahogyan a vendéget várom. Ugye tisztaságban és így tovább. És ez minden háztartásban így van. Akkor nem lenne képmutatás, hogyha nekem minden nap volna főzve, minden nap jöhetne vendég, és minden nap tisztaság lenne nálam.

Még a Karácsony témájáról szeretnék beszélni Veled. Mert ugye mit jelent manapság az embereknek a Karácsony? Szinte csak vásárlást, novemberi karácsonyi díszítést a plázákban, ajándékok hajszolását az Ádventben. Hogy lehetne ezen esetleg valahogy túllépni?

Hajlamosak vagyunk leegyszerűsíteni Jézusnak a születését a betlehemi jászolra, hangsúlyozzuk a szegénységet, és beszélünk arról, hogy neki milyen rossz volt, és hogy mégis ezt a sorsot vállalta. Viszont figyelembe kell venni egy másik dolgot, hogy Jézus apjának, nevelőapjának, Józsefnek volt rendes munkája. Tehát ők nem lehettek annyira szegények. Ezután Jézus nem azért születik jászolba és istállóba, mert annyira szegények voltak, hogy csak arra futotta a pénz. Olyan sok ember volt Betlehemben, hogy nem tudtak szállást kapni máshol, tehát muszáj volt valahova éjszakára meghúzni magukat, és tudjuk azt is, hogy ott a keleten a nappalok nagyon melegek és éjszakák, hidegek. Tehát muszáj volt, hogy valahol szállást szerezzen, éppen várandós feleségének József. Ezt a megoldást találta. Amikor Jézus megszületik ezekben a körülményekben, akkor nem is azt kéne hangsúlyozni mostanában, hogy Jézus mennyire szegény volt, meg hogy Jézus mennyire azokkal tudott törődni, akik nincstelenek voltak és szegények voltak. Ez így is volt, igen. De oda kell figyelnünk arra, hogy mi ugyanolyan átlagemberek vagyunk, amilyennek Jézus mutatta magát a születéskor. Egy átlagembernek, akinek van egy családja, a családapa be tudja biztosítani ennek a családnak a működését, és egy ilyen átlagos családban nőtt fel Jézus. Az üzenete a karácsonynak pontosan itt van. Hogyha Jézus hajlandó volt vállalni azt a mindennapi életet itt az emberekkel, kiüresíti magát, lemond az Istenségről, és azt a mindennapi életet válassza, akkor mi miért húzzuk a szánkat akkor, amikor a mindennapi életnek a problémáival szembesülünk nap- mint-nap: Mondom még egyszer, mindennapi életnek a problémáira gondolok, nem súlyos betegségre, háborúra vagy ilyesmire.

S mi mégis panaszkodunk, a mindennapi teendők elvégzése miatt, pedig ahogy mondtad, nincs itt szó semmilyen komoly gondról, teherről, háborúról, halálról.

Igen, s ezért kell feltenni magunkban az a kérdést újra, meg újra, hogy miért nehéz nekünk azt az egyszerű mindennapi életet élni? Karácsonynak ez az üzenete, hiszen Jézus egy boldog ember volt abban az egyszerűségben. Nem arra kell gondolni, hogy milyen rossz lesz majd kitakarítani karácsony előtt, s milyen jó lesz majd a sonkát megenni éjféli mise után. Ez mind-mind hozzátartozik, úgy, ahogy Jézusnak is az életéhez, ahogy mondtam, hozzá tartoztak bizonyos külsőségek. De az a belső dolog a lényeg, hogy Jézus azért jön erre a világra, mert minket szeret. És ha én nem vagyok hajlandó válaszolni Jézusnak erre a szeretetére, belsőmből, akkor úgy fog eloszlani a karácsony az én életemben, mint az ujjaim között a homok. És észre se veszem, és kipotyog.

A mai ember megpróbálja hajszolni az élvezeteket, hogy mindegy, csak jó és kényelmes élete legyen. Teljesen elfeledkeznek a szenvedés fontosságáról, olyannyira, hogy ahogy csak lehet, kerülik. Mindenki retteg, nehogy csak egy kis fájdalom, rossz, kis tragédia legyen az életükben. Szerinted miért fontos a szenvedés?

Azért van problémája a társadalomnak a szenvedéssel és a problémákkal, és azért is rakjuk például a beteg embereket, mint a fizikai, mint a lelki sérülteket otthonokba – s ugye már keressük a kibeszélést, hogy ez probléma, nem tudunk vele törődni, és így tovább – az ember alapvetően nincs fájdalomra, problémára, szenvedésre kódolva. Ugyanis az ősszüleinket, Ádámot és Évát örök boldogságra teremtette az Isten, ezért ők csak a bűnbeesés után ismerik meg a szenvedést, tudják meg, hogy mi az. Így az ember, mint alapvető teremtmény, mint tiszta teremtmény, nincs szenvedésre és fájdalomra kódolva. Éppen ezért nekünk ellenünk van a szenvedés, ellenünkre vannak a problémák, ellenünkre van a stressz, a gondok, és ami a legfontosabb, ellenünkre van a halál, ami számunkra a legnagyobb fájdalmat akarja jelenteni, ugye? Miért? Mert nem vagyunk erre kódolva.

S akkor mégis hogyan tudunk mi ezekkel a gondokkal, problémákkal szembenézni?

Először is minden egyes embernek változtatnia kell a rálátásán az isteni dologra. Mégpedig úgy, hogy amikor van probléma, amikor van fájdalom, van gond, akkor ne azt mondjam, hogy miért adta nekem ezt a Jóisten. Amikor háború volt, vagy akár most, amikor Ukrajnában zajlanak a harcok, akkor az emberek fölteszik a kérdést, hogy hol van az Isten, miért nem segít? De most teszem föl én a kérdést, akkor, amikor ez a probléma van, akkor miért nem imádkozunk többet? Miért nem megyünk mi az Istenhez kérni, hogy segít ő hajlandó segíteni. De mindarról, ami történik a világban, erről nem Isten tehet, hanem mi emberek. És ezt a rálátást kell megfordítani, hogy a problémával nem vádolni az Istent, hanem keresni és kérni, hogy adjon enyhülést.

Mire akarsz kilyukadni?

Arra, hogy mi történik, amikor Ádám és Éva kimennek a paradicsomból? Igaz, hogy azt mondja Évának, hogy fájdalmak között, de fogsz szülni, tehát lesz örömöd. Igaz, hogy azt mondja Ádámnak, hogy verejtékkel, de lesz kenyered. És erről az áldásról feledkezünk el, hogy mi a saját hibáinkból hajlandóak vagyunk olyat csinálni, hogy az Istent vádoljuk vele. De gondoljunk néha arra, hogy jó, van fájdalom, de fogom Istennek a kezét. Jó, vannak problémák, de mi az ahhoz képest, amit mondjuk más emberek élnek át. Vannak problémák, jó rendben van, de nem fog átsegíteni rajta az Isten, de átfog. Ha az ember végignéz az életén, akkor megláthatja, hogy milyen sokszor, milyen sok csodát adott neki az isten. Csak muszáj észrevenni.

Mit üzennél az adventtel kapcsolatban az olvasóknak?

Azt üzenném, hogy bármennyire is vonzó, az adventot úgy berendezni, hogy ez egy rohanó időszak legyen karácsony előtt – mert szeretnénk ezt és azt is, amazt is, ajándékot is, mindent –, mégis próbálják meg inkább ilyen csend és várakozás idejét kialakítani. Meglesz az eredménye karácsonykor, biztos vagyok benne.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.