2021. június 21., 18:48

Bacsfa-Szentantalra érkezett a missziós kereszt

Péntek délelőtt megérkezett Budapestről a csallóközi Bacsfa-Szentantalra a missziós kereszt.

missziós kereszt
Missziós kereszt

A kegyhelyen Schranko László, a helyi plébános az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós szimbóluma előtt a szentek ereklyéivel, a Mindenszentek litániájával, majd szentmisével nyitotta meg a június 18-tól 22-ig tartó Könnyező Szűzanya búcsúját. A jelen levő, elsőáldozásra készülő gyermekeknek beszélt az ereklyék tiszteletéről, de főleg az Oltáriszentségről, hogy milyen fontos, hogy az Úr saját szent testét és vérét adta nekünk eledelül. Majd folytatódott a nap rózsafüzérrel, szentmisével, keresztúttal, és a Szent Kereszt-ereklye hódolatával zárult.

A péntek esti szentmise prédikációja a szentekről szólt. Pár gondolat a beszédből:

A szent nem azt jelenti, hogy erkölcsileg tökéletes, hanem azt, hogy Istenhez tartozunk. Miután ezt tudatosítottuk,  utána törekedhetünk az erkölcsi életszentségre is.

Első tévedésünk az, ha saját erőnkben bízunk, és elbizakodottá, kevéllyé válunk, ha világi sikereink vannak.

Önteltté is vállhatunk, ha magas fokon gyakoroljuk az erényeket. Sok zsákutca van. A másik véglet az, amikor nem sikerül semmi, mert ekkor reménytelenségbe, kétségbeesésbe kerülhetünk. Az egyik tévedésnél azt hisszük, hogy jobbak vagyunk, a másiknál azt, hogy rosszabbak vagyunk a többi embernél.

Az a fontos, hogy együttműködjünk Isten kegyelmével. Isten minden emberi gyengeség mellett számol velünk, hogy munkatársai legyünk a világban.

Szent Pálnak kijelentette, hogy elég neked az én kegyelmem. A szentek nem csupán az igyekezetük miatt lettek szentek, hanem azért, mert kitárták életüket Isten kegyelmének, és az alakította őket. Ezen az úton az Örökkévalóság felé példaképeink az Úr Jézus és a Szűzanya után nemzetünk szentjei.

A missziós kereszt Árpád-házi Szent István, Szent Imre herceg, Boldog Gizella, Szent László, és sok másszentünk ereklyéjét tartalmazza. Rajta van Boldog Brenner János vértanú, áldozópap, aki a kezével védte az Oltáriszentséget, nem hagyta, hogy megszentségtelenítsék, miközben halálra szurkálták, rugdosták az elvakult hatalom emberei.

A magyar szentek mellett megférnek a kereszten más nemzetiségű szentek ereklyéi is,

mint Boldog Hopkó Bazil görögkatolikus püspöké, akivel Esterházy Jánosegyütt raboskodott, s aki így gyónni és áldozni is tudott. A püspök Esterházyra bízta az Oltáriszentség őrzését is. A nemzeteknek meg kell békélniük egymással nemcsak a bajban, hanem békeidőkben is.

László atya említette, hogy foglalkozik a szentantali kegytemplom történetével. Megemlítette, hogy 150 évvel ezelőtt a négy ferencesnek tudnia kellett írni, olvasni, prédikálni, kettőnek magyarul, egynek szlovákul (az írásokban tótul) és egynek németül.

Szentantal nem kizárólag magyar kegyhely volt, mint ahogy Sasvár sem volt szlovák zarándokhely, mert az elsődleges az volt, hogy a hívő Krisztushoz tartozik.

Nehéz követni a szenteket, mert az erényeket magasfokon gyakorolták – de a bűnbánatban követhetők mindenki számára.

A kegyhelyek a hálaadás helyei is. Személyesen köszönhetjük meg Istennek, hogy a Szűzanyaközbenjárására megsegített a bajban, a betegségből való felgyógyulásunkban, bűnből való megtérésünkben, és még számtalan dologban. Ebben a hálaadásban együtt vagyunk a szentekkel is.

bacsfa
Bacsfa-szentantali kegytemplom tornyában eredetileg négy harang volt, de az I. világháború idején mindet rekvirálták. Pótlásukra 1925-ben öntöttek a Fischer-testvérek Nagyszombatban egy 7,5 mázsás harangot, amely azóta működik. Tervben van, hogy bővüljön a torony még egy haranggal a járvány elmúltával erre a célra gyűjtenek a kihelyezett urnákban.

Szombaton szlovák nyelvű liturgiák voltak, az ünnepi szentmisét Őexc. dr. Stanislav Zvolenský pozsonyi érsek mutatta be. A szentmisén megáldotta az új keresztelőkutat.

Vasárnap, a főünnep napján a szentmise a templomkertben került bemutatásra, Schranko László köszöntötte a főcelebránst, Őem. dr. Erdő Péter bíborost, esztergom–budapesti érseket, majd Orosch János nagyszombati érseket, Haľko József pozsonyi segédpüspököt, aki képviselte Stanislav Zvolenský pozsonyi érseket is, Kiss Róbert kanonokot a megjelent papsággal és zarándok hívekkel együtt. A dunaszerdahelyi Nemzetközi Szent György Lovagrend szolgálatávalemelte az ünnep fényét. A helyi plébános kiemelte, hogy a Missziós kereszten két püspök is visszajött Bacsfa-Szentantalra, ahol annak idején raboskodtak. Erdő Péter bíboros üdvözlő beszédében felhívta a figyelmet a budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (a felállított sátornál lehetett jelentkezni rá). 

erdő péter
Idén a hagyományos körmenet elmaradt, de az Oltáriszentséget kis körmenetben a templomkertben körbehordozták, az Úr útját a gyermekek virágszirmokkal jelezték. A processzió a templomba vonult, és a bíboros úr a restaurált tabernákulumot újraszentelte.

A szentmise végén egy kislány köszönte meg Erdő Péter atyának a szolgálatát, és kérte, hogy találkozzanak a budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson, amikor ő is először veheti magához az Urat. Himnuszokkal zárult a szentmise. Hagyományosan a Lorettói litániával, majd Mária-köszöntővel és szentségimádással folytatódott. Szentségi áldással zárult a vasárnapi ünnepség. Az ünnepségsorozat minden napját a Szent Antal Szkóla teszi felemelővé. Vezényelt Galambos Krisztina, orgonált Restály Rita. Az ünnepi szertartást a Mirjam Rádió, a felvidéki Mária Rádió közvetítette a hallgatóknak.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.