2019. december 28., 16:30

Akiket Heródes megöletett

December 28-a aprószentek napja. A mai napon azokra az ártatlan, két év alatti betlehemi fiúgyermekekre emlékezünk, akiket a bibliai hagyomány szerint Heródes Jézus születését követően legyilkoltatott.

Giotto di Bondone: A betlehemi gyermekgyilkosság (1315–1320)

Máté evangéliuma szerint Heródes a napkeleti bölcsektől megtudta, hogy azok a „zsidók újszülött királyát” keresik és írástudói segítségével kiderítette, hogy az Betlehemben fog megszületni.

Heródes a napkeleti bölcseket azzal bízta meg, hogy jelentsék neki, ha megtalálták a kisdedet, ám azok álmukban egy „jelenést” láttak, nem tértek vissza Heródeshez és nem számoltak be neki Jézus születéséről.

Jézus nevelőapjának, Józsefnek is megjelent álmában egy angyal, a ki azt mondta neki, meneküljön Máriával és kisdeddel Egyiptomba.

Heródes haragra gerjedt és minden két éven aluli fiúgyermeket megöletett Betlehemben és környékén, mert biztos akart lenni abban, hogy a „zsidók újszülött királya” nem maradt életben.

Ennek a gyermekmészárlásnak az áldozatait nevezi a magyar nép aprószenteknek (latin „innocentes martyres” = „ártatlan vértanúk”.

Ők is sziklasírban nyugosznak

Hányan lehettek ezek az ártatlanul megölt kisdedek? Heródes nem készíttetett jegyzőkönyvet, és számukat a helyi hagyomány sem őrizte meg. Becslésekbe is nehéz bocsátkozni, hiszen ahhoz ismerni kellene Betlehem akkori népességének számát.

A tudósok azonban úgy vélik, hogy mintegy 20–30 gyermekről lehetett szó.

A helyi hagyomány szerint az aprószentek sírja a bazilika alatt van, amelyet Nagy Konstantin építtetett Jézus születésének barlangja fölé, és a kis sírok nem messze ettől a barlangtól egy sziklasírban voltak. A sírokat egész szorosan egymás mellé vágták a sziklába, mint a lovak abrakos jászolát.

Az egyház vértanúként tiszteli ezeket az apró szenteket, akik szóval még nem tudtak vallomást tenni Krisztusról, a vérük hullásával azonban tanúsították, hogy Ő az, akiről a próféták jövendöltek, a Király, aki vasvesszővel fogja kormányozni a népeket.

Aprószentek Európa-szerte jellegzetes szokása a vesszőzés (aprószentekelésnek, odoricsolásnak, suprikálásnak, csapulásnak stb. is nevezik). A fiúk házról házra járva bőség-, egészség- és szerencsekívánó mondókákat adnak elő, és szertartásosan megvesszőzik a lányokat. A vessző lehet termőág, fűzfavessző vagy épen korbács.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.