2018. március 23., 15:10

Új frakcióvezetője van a Most-Hídnak, Bastrnák váltja Gált

Bastrnák Tibor lett a Most-Híd frakciójának új vezetője. Erről a parlamenti ülés előtt döntött a frakció - közölte Debnár Klára, a párt szóvivője. Bastrnák Gál Gábort váltja ezen a pozíción, aki igazságügyi miniszter lett.

bastrnak-tibor
Fotó: TASR

„A frakció vezetése nagy megtiszteltetés, ugyanakkor nagy felelősség is. Folytatjuk a megkezdett munkát, és én, akárcsak a frakció többi tagja, tudatosítom a hatalmas felelősséget, melyet át kell ültetnünk a politikai és képviselői tevékenységünkbe is” – közölte Bastrnák a TASR-rel.

Rámutatott azokra a fontos törvényalakítási lépésekre, melyek a képviselőkre várnak, és amelyeket – elmondása szerint – a Most-Híd már Ján Kuciak újságíró és jegyese meggyilkolása előtt is szorgalmazott, de a történtek után elengedhetetlenekké váltak.

„Elsősorban az országos rendőrfőkapitány választásának új módjáról van szó, és a rendőri felügyeletet illető változásokról. A régi bírói foglalások kérdését is meg kell oldanunk” – tette hozzá Bastrnák.

Megosztás
Címkék