lapajánló
Gyorsuló uszonyok, a megújulás feltételei és a hazatérő Esterházy leszármazottak
Magyar7 - 36. száma
2023. június 21., 14:10

Zsigmond Barna Pál: az Európa Tanácsban is kiállunk lengyel barátaink mellett

Az Európa Tanácsban is kiállunk lengyel barátaink mellett, és elutasítjuk a Lengyelország elleni alaptalan támadásokat - jelentette ki Zsigmond Barna Pál, a Fidesz parlamenti képviselője Strasbourgban, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének (PACE) nyári ülésszakának második munkanapját követően kedden.

Zsigmond Barna Pál
Fotó: Facebook/Zsigmond Barna Pál

A képviselő az MTI-nek telefonon nyilatkozva elmondta, amiatt, hogy a varsói parlament alsóháza (szejm) csütörtökön határozatot fogadott el, melyben elutasította a migránsok áthelyezéséről szóló uniós jogszabálytervezetet, a PACE ülésén "politikai támadást indítottak Lengyelország demokratikusan megválasztott, konzervatív kormánya ellen".

Közölte: az ülésen elmondott felszólalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy Lengyelországot és Magyarországot, mivel konzervatív, kereszténydemokrata kormányuk van, ideológiai okokból diszkriminálják a pénzügyi forrásokhoz való hozzáférés tekintetében is.

"A lengyelek büszke, magabiztos és sikeres nemzet, képesek a saját útjukat járni anélkül, hogy a Nyugat állandóan kioktatná őket. Elutasítom a Lengyelország elleni folyamatos támadásokat, és nagyobb tiszteletet követelek a lengyel választók iránt" - fogalmazott Zsigmond Barna Pál, majd hozzátette: a magyar és a lengyel ellenzék az európai intézmények mögé bújva, ideológiai alapon alaptalanul támadja saját országát.

Kiemelte: az európai intézményeknek pártatlanoknak és elfogulatlanoknak kell lenniük. Ehelyett részrehajlók, mert liberális erőkkel társulva azon közép- és kelet-európai országok ellen állnak össze, amelyeket konzervatív kormányok irányítanak. A Lengyelország elleni támadás nem az ország jogállami helyzetéről, nem a szabadságról szól, hanem a baloldal azon szándékáról, hogy a szocializmust építsék, és beavatkozzanak a közelgő választásokba.

Kijelentette: nem véletlen, hogy a Lengyelország elleni támadás azután történt, hogy Lengyelország és Magyarország a Brüsszel által elfogadott migrációs és menekültügyi paktum ellen szavazott. A paktum azt jelenti, hogy a tagállamoknak nem lesz beleszólásuk abba, hogy kik fognak élni a területükön - mondta. Ez - emelte ki - a szuverén kormányok számára elfogadhatatlan, Lengyelország és Magyarország semmilyen kötelező betelepítési kvótát nem tud elfogadni. Állítsák le a konzervatív kormányok elleni boszorkányüldözést Európában, állítsák le a lengyel konzervatív kormány elleni alaptalan támadásokat, maradjanak távol a lengyel választásoktól, és hagyják, hogy a lengyel nemzet döntsön a lengyel választáson - tette hozzá felszólalásában Zsigmond Barna Pál.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.