Végre kicsit pozitívabban tekinthetünk a jövőnkre – Dunda György az ukrajnai oktatási törvény módosításáról
A kijevi parlament hétfőn rábólintott az oktatási törvény módosítására, amely lényegében visszaállítja a kárpátaljai magyar közösség korábban elvett jogait. Dunda Györgyöt, a Kárpáti Igaz Szó lapigazgatóját a jogszabály részleteiről és elfogadásának hátteréről kérdeztük.
„2017. szeptember 5-én indultak meg Ukrajnában a magyar oktatási rendszer felszámolását célzó kísérletek. Az oktatási törvényt a nyelvtörvény, illetve az élet egyéb területeire vonatkozó szigorítások követték.
Budapest 2017 óta folyamatosan azt kérte, hogy a jogszűkítés előtti állapotokat állítsák helyre. Vagyis a magyar fél semmi újat, semmi többet nem kért, csakis a korábban már meglévő jogok visszaállítását. Erre született is egy előzetes megállapodás 2025 januárjában a két akkori külügyminiszter, Szijjártó Péter és Dmitro Kuleba között.
Ekkor hallottunk először egy 11 pontos javaslatról, amely a magyar és az ukrán fél között fennálló vitákat volt hivatott rendezni. Sajnos a 11 pontban foglalt javaslatok megvalósítására nem volt politikai szándék, az államközi viszony tovább romlott, a magyarországi választásokat megelőző kampány idejére pedig egészen elmérgesedett” – hangsúlyozta Dunda.
A kárpátaljai újságíró hozzátette, „az új magyar kormány is ehhez a korábbi 11 pontos javaslatcsomaghoz tért vissza, ez képezte a tárgyalások alapját a kárpátaljai magyarság jogainak visszaállítását illetően. A javaslatcsomag négy nagyobb területet ölel fel, ezek közül az egyik legfontosabb a magyar oktatási rendszer helyzete. Tegnap a kijevi parlament döntése ezt megnyugtatóan rendezte, az államfő gyorsított eljárásban még aznap aláírta, tehát a mai naptól a jogszabály törvényerőre emelkedett.
A törvény rendelkezései nemcsak a magyar közösségre vonatkoznak, hanem azokra a kisebbségekre is, akiknek a nyelve megegyezik az Európai Unió hivatalos nyelveinek egyikével, vagyis az ukrajnai oroszokra nem terjed ki a hatálya. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy például az ungvári szlovák iskola működését is garantálja a jogszabály”.
Az új oktatási törvény biztosítja az óvodától a felsőfokú oktatásig az anyanyelvű képzés minden szintjét
Dunda kifejtette, „az új törvény általánosságban lehetővé teszi az óvodától a felsőfokú oktatásig az anyanyelvű képzés minden szintjét. Visszaállítja az ún. kisebbségi iskola jogi státuszát, amelyet korábban megszüntettek. Azon iskolák tartoznak ebbe a körbe, ahol a diákok több mint fele az adott kisebbséghez tartozik. A jogi státusznak a kisebbségi oktatási rendszer fenntartása, működtetése szempontjából van jelentősége. Ezt követően nem lehet automatikusan bezárni a kizárólag kisebbségi nyelven vagy a kisebbségek nyelvén is oktató iskolákat diáklétszám-hiányra hivatkozva”.
Az újságíró hangsúlyozta, „ismét lehetnek kétnyelvű bizonyítványok, illetve a felvételi- és az érettségi vizsgákon is kötelező magyarra fordítani a feladatlapokat. Az oktatási törvény módosítása megszüntette azt az abszurd helyzetet is, amely megtiltotta a diákok és a tanárok számára, hogy az órák közötti szünetekben a folyosókon vagy a tanáriban magyarul érintkezzenek egymással.
Az ukrán nyelv és irodalom és az ukrán szaktantárgyak kivételével a diákok minden tantárgyat az anyanyelvükön tanulhatnak. Ez hatalmas előrelépés a korábbi szigorításhoz képest, amely azt írta elő, hogy az általános iskolai tagozaton csak a tantárgyak negyven, a felső tagozaton pedig mindössze húsz százaléka tanítható a kisebbség nyelvén”.
Ukrajna európai ambíciói jelentik a garanciát, hogy Kijev betartsa a vállalásait
Dunda emlékeztetett, „a magyar kormány mellett a két ukrajnai magyar szervezet, a KMKSZ és az UMDSZ is üdvözölte az oktatási törvény módosítását, de hangsúlyozták, nagyon fontos annak gyakorlati megvalósítása. Kijev Európai Uniós csatlakozási ambíciói miatt Ukrajna vállalásait nemcsak a magyar kormány és a kárpátaljai magyar szervezetek monitorozzák folyamatosan, így tesz az Európai Bizottság is. Ez a legfontosabb garancia arra, hogy Ukrajna betartsa a kisebbségi jogokat érintő vállalásait.
Kijev akkor léphet tovább az európai integráció folyamatában, ha beigazolódik, hogy a kisebbségi jogokat biztosító törvények a gyakorlatban is érvényre jutnak. Magyarországnak minden joga megvan arra, amennyiben elégtelennek találja az ukrán vállalások teljesítését, akkor kifogásokkal éljen, és adott esetben blokkolja az uniós csatlakozás folyamatát.
Budapest megelőlegezett bizalomként a második és a harmadik fejezetcsoportot illetően feloldotta a vétót, de ezt a lépést, ha az ukrán fél visszalépne, bármikor újraértékelheti. Úgy gondolom, ezek erős garanciák, ilyenek korábban nem voltak”.
Az újságíró hozzátette, „az oktatási törvény elfogadása reményt ad arra, hogy a jövőben a többi területen is előrelépés történjen. Ilyen lenne a szabad anyanyelvhasználat biztosítása a hétköznapokban, a közigazgatásban, az adminisztrációban, a bíróságokon vagy éppen az egészségügyben. Hasonlóan rendezésre vár a magyar nyelvhasználat biztosítása a kultúra területén, illetve a magyar nemzeti szimbólumok szabad használata. Erre most reálisabb politikai szándék mutatkozik. Az ukrán fél bizalmatlansága miatt az egyik legnehezebb kérdésnek a magyar közösségnek járó alanyi jogú parlamenti képviselet biztosítása tűnik, akár a magyarországi helyzetnek megfelelően, ahol az Országgyűlésben a parlamenti mandátumhoz nem jutó nemzeti közösségek érdekeit szószólók képviselik”.
Dunda György aláhúzta,
az elmúlt napok előremutató történései azt a reményt erősítik, hogy végre kicsit pozitívabban tekinthetünk a jövőnkre, és akár a többi kérdésben is lehet elmozdulás. Nyilvánvalóan ez egy elhúzódó folyamat lesz, de az a legfontosabb, hogy hosszú idő után most először számolhatunk be pozitív fordulatról a kárpátaljai magyar közösség vonatkozásában.
Ez a kedvező irányú változás politikai alapot teremthet Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij már korábban beharangozott találkozójához is. Egy legmagasabb szintű találkozó még jobban megerősíthetné a kétoldalú kapcsolatokat”.