2021. szeptember 17., 18:47

Véget ért az RMDSZ 15. kongresszusa

Cselekvési tervet fogadott el a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Marosszentgyörgyön ülésező kongresszusa a 2021-2024-es időszakra.

RMDSZ kongresszus
Kelemen Hunor és Vincze Lóránt
Fotó: MTI/Háromszék

Amint Kelemen Hunor RMDSZ-elnök elmondta: a dokumentum a legfontosabb kormányzati feladatokat próbálja számba venni, és a következő évek irányát próbálja megszabni. A politikus a kongresszus idején tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a család került dokumentum középpontjába.

Az RMDSZ tavasszal vállalta a koalíciós partnerei előtt, hogy az év végéig olyan törvénycsomagot dolgoz ki, amely új alapokra helyezi a romániai családpolitikát. A nyár eleje óta munkacsoport dolgozik az új családpolitikai rendszeren, és az ősz folyamán bemutatja a javaslatait a koalíciós partnereknek. Hozzátette: a szövetség a fejlesztési politikát is úgy alakítaná, hogy általa minden egyes család életminőségét lehessen javítani. Hozzátette: a céloknak erős nemzetpolitikai alapjuk van. "A magyar közösség érdekében, de a teljes társadalom számára" fogalmazzák meg javaslataikat.

Megjegyezte: kevés gyermek születik Romániában, és a munkaerő elvándorlása is demográfiai deficitet idéz elő.

Bátorítani kell a fiatal családokat abban, hogy itthon maradjanak, és gyermekeket vállaljanak"

- tette hozzá.

A koalíciós válságról az RMDSZ elnöke elmondta: abban bízik, hogy október 5. után, amikor a koalíciós partnerek tisztújító kongresszusai lejárnak, újraalakulhat a hárompárti koalíció. Hozzátette a kisebbségi kormányzás is lehetséges, de a kormányzati ciklusból hátralévő három év túl hosszú, ez idő alatt túl kiszolgáltatott lenne a kormány.

Kelemen Hunor szerint az RMDSZ egyforma mércével mérte a partnereket, amikor próbált békét teremteni a felek között, és nem a kormányfő érdekeit képviselte. Hozzátette azonban: "A kormánynak van egy miniszterelnöke, ez pedig Florin Citu. Amíg kormányon vagy, meg kell egyezni. Ha nem tudsz megegyezni, akkor elmész". Kérdésre arra is kitért, hogy az USR PLUS vezetőinek a távolmaradásából nem kell üzenetet kiolvasni, Dan Barna a párt társelnöke telefonon kívánt jó munkát a kongresszusnak.

Kelemen Hunor arra is kitért, hogy a következő egy-két hétben a kormánynak intézkednie kell, hogy az energiaárak emelkedése ne sújtsa a családokat, és a cégeket. Kijelentette: az árak ideiglenes befagyasztására is lehetőség nyílik, hiszen ezt tette Spanyolország és erre készül Olaszország is. Úgy vélte: az állami tulajdonban levő cégek profitjából lehet támogatást nyújtani a nehéz helyzetbe kerülő cégeknek, és a magáncégek extraprofitját megadóztatva újabb forrásokat lehet előteremteni egy esetleges segélyprogramra.

Az RMDSZ elnöke elmondta, hogy kötelezővé tenné a koronavírus elleni védőoltást az egészségügyi személyzet számára, ahogy ez több európai országban megtörtént.

Az MTI kérdésére kifejtette: az RMDSZ a késő ősz folyamán kidolgozza az alkotmányban is előírt, de mindeddig el nem fogadott kisebbségi törvény tervezetét. Miután a belső vitákat lefolytatták, a tervezetről előbb a partnereivel, a 2018-ban hárompárti egyeztetést aláíró Magyar Polgári Párttal (MPP) és Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP), majd a parlament nemzeti kisebbségi frakciójával és a koalíciós partnerekkel is egyeztetéseket kezdeményez.

A kongresszuson felszólalt Vincze Lóránt EP-képviselő, a FUEN elnöke is, aki egyebek között a kisebbségvédelem uniós szerződésekbe emelését sürgette. Mint fogalmazott:
Az elmúlt egy évtizedben messzire jutottunk együtt az őshonos közösségek európai védelmében. De még nem érkeztünk meg célunkhoz, még nincsenek olyan EU-s intézkedések, amelyek a kisebbségi nyelveket és kultúrákat védenék”

Emlékeztetett, az Európai Unió konzultációsorozatot kezdett a jövőjéről, az Európa Tanács pedig most a magyar elnökség alatt a kisebbségvédelem területét szeretné korszerűsíteni – ezek lehetőségek arra, hogy

mi is világosan elmondjuk véleményünket Európáról és fogalmazzuk meg feléje elvárásainkat. Részei vagyunk Európának, ezért szeretnénk hozzájárulni az átalakításához. Európa jövője az őshonos nyelvek és közösségek jövője is kell legyen”

– mondta el Vincze a kongresszusi beszédben.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.