2020. január 22., 12:24

Szvorák Zsuzsanna Pro Cultura Hungarica elismerésben részesült

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, a magyar kultúra napján, Budapesten adta át a Pro Cultura Hungarica díjakat azoknak a személyeknek, akik több évtizede a magyar kultúra értékeinek külhoni megismertetéséért és terjesztéséért fáradoznak.

Galéria
+3 kép a galériában

Az ünnepélyes rendezvényen Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere beszédében elmondta: a nemzeti Himnusz születésének napján ünnepeljük a magyar kultúrát, amit kötelességünk őrizni, fenntartani, továbbvinni.

Kiemelte: kihívást jelent számunkra, hogy tudjuk-e biztosítani a magyar kultúra sokszínűségét, és azon belül az arányosságot, az értékeket, amiket megszült az idő és fennmaradtak, és azokat, amiket majd mi hozunk létre.

pro_cultura_hungarica14.jpeg

Ezt követően a miniszter úr, Fekete Péter kultúráért felelős államtitkárral karöltve többek között Szvorák Zsuzsannát, füleki pedagógust, kultúraszervezőt Pro Cultura Hungarica díjban részesítette. Szvorák Zsuzsanna, több mint negyed évszázada a Füleki Gimnázium magyar nyelv és irodalom, valamint etikai nevelés szakos tanára. Hivatása mellett jelentős közéleti tevékenységet végez, elsősorban Füleken, illetve a régióban. 16. éve elnöke a Csemadok Füleki Alapszervezetének. Társaival létrehozta a Magyar Közösségi Házat, mely megnyitása óta sikeresen működik. Rendezvények szervezésével, ifjúsági csoportok vezetésével, a civil szervezetek összefogásával gazdagítja Felvidék kulturális életét. Megalapítója és 30 éve éltetője a nemzetközi hírnévvel is büszkélkedő Zsibongó és Apropó Kisszínpadnak.

Szvorák Zsuzsanna a díj átvétele után portálunknak elmondta: annak, akit nemcsak az égiek jutalmaznak, hanem a földiek is értékelnek és segítenek, erkölcsi kötelessége, hogy tovább folytassa a munkát.

A füleki pedagógus mellett kitüntetésben részesült a magyarországi Turczi István költő, műfordító, irodalomszervező, egyetemi oktató, aki évtizedek óta a magyar irodalom külföldi megismertetésén és a magyar irodalom külföldi kapcsolatrendszerének mélyítésén dolgozik. Ugyancsak díjat kapott az olaszországi Gian Paolo Brizzi, a Bolognai Alma Mater Studorium professzor emeritusa, aki külön figyelmet szentelt a Bolognai Egyetem, de általában az itáliai felsőoktatási intézmények magyar hallgatóinak.

Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.