2021. május 21., 16:41

Orbán Viktor: Jogunk van kiállni a saját érdekeink mellett

„Magyarország az alapszerződés szerint járt el, amikor megvétózta az Európai Unió többségi álláspontját az Izrael elleni rakétatámadások ügyében” – írta Szamizdat 8. című, magyarul és angolul is a miniszterelnöki honlapján megjelent írásában Orbán Viktor.

Orbán Viktor V4 Krakkó
Fotó: TASR / AP

A magyar kormányfő pénteki írása előtt, szerdán Berlinben a legnagyobb német politikai erő, a jobbközép CDU/CSU kancellárjelöltje azzal kapcsolatban, miszerint a tagországi külügyminisztereknek az utóbbi hetekben Magyarország ellenállása miatt nem sikerült közös álláspontot kialakítaniuk Hongkong és az izraeli–palesztin konfliktus ügyében, azt mondta: el kell mozdulni a többségi döntéshozatal felé az Európai Unió külpolitikájában.

Armin Laschet arra a kérdésre válaszolva, hogy miként lehet Magyarországot rábírni a „blokádmentalitás” feladására, közölte: az EU-s külpolitika egyik központi problémája, hogy vétójogával élve bármely tagállam megfoszthatja az EU-t a cselekvőképességtől.

Orbán Viktor pénteki írásában leszögezte:

közös külpolitikai döntést csak egyhangúan lehet hozni, Laschet pedig azt szeretné, ha a jövőben a többség rákényszeríthetné akaratát a kisebbségre. Mindezt az európaiság nevében ."

A kormányfő rámutatott: az unió szerződései szerint a legfontosabb kérdésekben, így a külpolitikában teljes egyetértés szükséges. Magyarország tehát az alapszerződés szerint járt el, amikor vétózott.

Magyarországot európaiatlansággal vádolni, amiért élt a szerződésben biztosított jogával, valójában mélyen európaiatlan”

– érvelt.

Arra is kitért, hogy a francia–német tengely államainak köztudottan sok millió muszlim vallású polgára van, akiknek a véleményét egy demokráciában nem lehet negligálni. Ugyanakkor a miniszterelnök szerint azt is figyelembe kell venni, hogy Közép-Európában, a visegrádi négyek területén csak elenyésző számban élnek ilyen polgárok.

Azt is látjuk, hogy a nyugat-európai országok többsége belépett egy posztnemzeti és posztkeresztény életfelfogás korszakába”

– fogalmazott Orbán Viktor, aki szerint azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy mi ma is a zsidó–keresztény értékek, kultúra és életfelfogás szerint éljük az életünket.

Ezért számunkra természetes, hogy nem lehet egyenlőségjelet tenni egy állam, Izrael és egy EU-s szankciós listára tett szervezet közé”

– utalt az Izraelt rakétákkal támadó, a Gázai övezetet uraló Hamász palesztin szervezetre. Majd hozzátette:

Akkor sem, ha Laschet elnök úr a francia-német tengely nevében ezt látná helyes uniós külpolitikának. „Ideje lenne végre tudomásul venni, hogy a később csatlakozott közép-európai országok egyenrangú tagjai az Európai Unió közösségének”

– írta a miniszterelnök, hangsúlyozva:

Nekünk is jogunk van kiállni a meggyőződéseink, a külpolitikai szövetségeseink és a saját érdekeink mellett.”

Az Európai Unió kedden tűzszünetre és az erőszak azonnali felszámolására szólított fel az izraeliek és a palesztinok között, valamint a humanitárius hozzáférés biztosítását kérte a Gázai övezetben az EU-tagországok külügyminisztereinek rendkívüli, videókapcsolaton keresztül tartott tanácskozása után. A tagállamok közül csak Magyarország nem támogatta az uniós álláspontot.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.