2020. január 9., 17:12

Orbán: Navracsicsra számítok, Lázár János feladata pedig, hogy szerezze vissza Hódmezővásárhelyt

Lázár Jánosnak most az a dolga, hogy visszaszerezze Hódmezővásárhelyt - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kérdésre válaszolva csütörtöki évindító sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A kormányfőt arról kérdezték, hogy a napokban három korábbi kancelláriaminisztere, Stumpf István, Navracsics Tibor és Lázár János is kritikát fogalmazott meg a Fidesszel, illetve a kormánnyal kapcsolatban.

Erre Orbán Viktor úgy reagált, elfogult mindhármukkal szemben, mert kancellárminiszterei voltak és barátai ma is.

Stumpf István volt miniszterről, korábbi alkotmánybíróról a kormányfő úgy nyilatkozott: mindig a legnagyobb tisztelettel viseltetett iránta, a véleményét is kikéri, meghallgatja, és igyekszik is megfogadni.

"És igaza van, ha az ember támadó középpályásnak már nem jó (...), akkor védekező középpályásnak kell lenni" - fogalmazott.

Navracsics Tibor munkájára számít a következő időszakban is - mondta Orbán Viktor -, mert ő az egyetlen olyan volt európai uniós biztos, aki Fidesz-tag. Felbecsülhetetlen tapasztalatára ő személyesen és az ország is igényt tart szavai szerint.

Megjegyezte, kormánybiztosi kinevezése is van Navracsics Tibornak, a Veszprém Európa kulturális fővárosi címével kapcsolatos munkáért felel.

Lázár Jánosnak pedig - aki Hódmezővásárhely és térsége fideszes országgyűlési képviselője, a város korábbi polgármestere - nagy érdemei vannak a kormány működésének dinamizálásában,

csak úgy alakultak a dolgok, hogy elveszítettük közben Hódmezővásárhelyt, és most neki az a dolga, hogy visszaszerezze, és ehhez sok sikert kívánok neki, és minden támogatást meg is adok"

- tette hozzá a miniszterelnök.

Az évindító nemzetközi sajtótájékoztatóján Orbán elmondta, a kormány célja, hogy a magyar gazdaság fejlettsége 2030-ra elérje az uniós átlag 85 százalékát.

Hozzátette,

a következő két évnek a választási esztendő után a kormányzásról, az országépítésről kell szólnia, és jelezte: készen áll a következő, 2022-ben esedékes miniszterelnök-jelöltségre.

A magyar miniszterelnök kilátásba helyezte az szja-mentesség kiterjesztését a háromgyermekes anyákra.

Az iráni-iraki helyzet ügyében Orbán Viktor kiemelte: amennyire katonák biztonságban lehetnek, annyira a magyar katonák biztonságban vannak Irakban.

A magyar kormányfő közölte,

rakétatámadások érték azokat a katonai bázisokat, ahol amerikai katonák tartózkodnak, és ezek között van olyan, ahol magyar katonák is vannak, de egyikük sem sérült meg.

A miniszterelnök közölte azt is: jelentősen megnőtt a migrációs nyomás a magyar-szerb határon, ezért a kormány úgy döntött, megnöveli az ott szolgáló katonák és rendőrök számát.

Elmondta, a határszakaszon a napi illegális határátlépési kísérletek száma meghaladta a százat.

Arról is tájékoztatott, hogy ha szükséges, a V4-ek azonnal segítenek a határvédelemben, Magyarország pedig haladéktalanul segít Macedóniának egy rendőri kontingenssel.

Gazdasági témákra kitérve a miniszterelnök kijelentette: a foglalkoztatás és a bérek növekedését is folytatni akarja a kormány, mert a szegénység felszámolásának nincs más útja.

Fantasztikus teljesítménynek nevezte, hogy harminc év után először a foglalkoztatottak száma meghaladta a 4,5 milliót, 2010-hez képest több mint 800 ezerrel többen dolgoznak.

Varga Mihály pénzügyminisztertől azt kérte, hogy a foglalkoztatási arányban Magyarország érje utol Csehországot.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.