Novák Katalin: A magyar kormány jövőre is több milliárdos összeget fordít a családokra
Jövőre már a GDP 6,2 százalékát, mintegy 3500 milliárd forintot fordít a kormány a családokra - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Novák Katalin, és hangsúlyozta: mindez jó befektetés, ami megtérül majd.

A napilap szombati számában megjelent interjúban Novák Katalin azzal kapcsolatban, hogy a baloldal szerint választási költségvetést készített a kormány, azt mondta:
2010 óta minden évben növelték a családtámogatásokra fordított összeget, ami igazolja, milyen jelentős a családok iránti elkötelezettsége a kormánynak.
- közölte.
Mint mondta, nem pénzosztásról van szó,
hanem jól végiggondolt lépésekről, hiszen 2010 óta következetesen csökkentik a jövedelmeket terhelő adókat.
- fogalmazott a miniszter.
Az újabb ötvenmilliárd forintos bölcsődefejlesztési pályázatokkal kapcsolatban elmondta: az előzetes ütemterv szerint haladnak a bölcsődeépítések, és ez azt jelenti, hogy 2022 végére minimum hetvenezer férőhely lesz teljesen készen vagy építés alatt. A lezárt pályázatoknál nagyjából 66 ezer férőhelynél járnak, itt a fenntartók már építik az új épületeket vagy már bővítették a férőhelyeik számát.
A miniszter szerint az a fontos, hogy minden bölcsődés korú gyermeknél, ahol a szülők igénylik, legyen elérhető bölcsődei hely. Ehhez szükséges a vállalati szféra szerepvállalása is. Növelni kell a munkahelyi bölcsődék számát, de érdekes módon erre a munkaadók eddig nem igazán rezonáltak.
Azzal kapcsolatban, hogy az Idősek Tanácsa hogyan fogadja a 13. havi nyugdíj visszaépítését, Novák Katalin elmondta: egyöntetűen pozitív a fogadtatás. Úgy érzik, hogy
most visszakapnak valamit, amit korábban elvettek tőlük. Amikor a baloldal megszüntette a 13. havi nyugdíjat, az nagyon fájó pont volt számukra.
Azon persze mindig lehet vitatkozni, hogy mennyivel kellene, lehetne még többet adni, de amikor elvesznek egy már létező jogosultságot ahogy egyébként a családi adókedvezményt, a gyes harmadik évét is megszüntették, az otthonteremtési támogatásokkal együtt, az egy olyan sokk, melynek a hatása hosszan megmarad a közösségben. Így a nyugdíjasok kárpótlása az anyagi vonatkozás mellett jóvátételi kérdés is - jelentette ki.
Mint mondta, azon dolgoznak, hogy
meglegyen a mozgásterük a teljes 13. havi nyugdíj visszaépítéséhez, de járványhelyzet van.
- mondta Novák Katalin.
A miniszter az interjúban arról is beszélt:
nem véletlen, hogy a baloldalon nincsenek családpolitikusok, mert ez a téma nekik nem fontos.
- fogalmazott Novák Katalin.