Mintegy másfélezer külhoni magyar szervezet nyert támogatást a Nemzeti Újrakezdés Program első szakaszában
Közel másfélezer külhoni magyar szervezet nyert támogatást a Nemzeti Újrakezdés Program első szakaszában - jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Potápi Árpád János felidézte: a kormány 2011 óta hirdet pályázatokat a külhoni magyar szervezetek számára működés, fejlesztés, eszközbeszerzés, rendezvények, programok támogatása céljából. Idén azonban a korábban több program részeként nyújtott támogatásokat és pályázati felhívásokat Nemzeti Újrakezdési Program címmel egységesítették.
Az első kiírásban működésre, fejlesztésre, eszközbeszerzésre lehetett pályázni hat kategóriában - oktatás, kultúra, egyház, sport, ifjúsági, cserkész- és közösségi, valamint diaszpóra -, április 15-étől május 14-éig.
A támogatási keretösszeg 1,5 milliárd forint volt, amelyből a szervezetek 300 ezer és ötmillió forint közötti összeget igényelhettek vissza nem térítendő támogatásként.
Az államtitkár elmondta:
3223 pályázat érkezett, amelyek támogatási igénye a rendelkezésre álló összeg csaknem nyolcszorosa, mintegy 12 milliárd forint volt.
Formai hiba miatt 76 pályázatot el kellett utasítaniuk, az érvényes pályázatoknak azonban majdnem fele, 1464 nyert pénzt.
A nyertes pályázók listája megtalálható a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján.
a Felvidékről 173 pályázat 207 millió forintot,
Kárpátaljáról 118 pályázat 128 millió forintot,
a Muravidékről 36 pályázat 40 millió forintot,
a Drávaszögből 35 pályázat 42 millió forintot,
a Vajdaságból 98 pályázat 152 millió forintot
és a diaszpórából 209 pályázat 350 millió forintot.
Potápi Árpád János megjegyezte: a támogatási összeg 23,3 százalékát a diaszpórából érkező pályázatok nyerték, döntően hévégi iskolák, óvodák működtetésére.
Felhívta a figyelmet arra, a diaszpórában 2-2,5 millió magyar él, nagyjából annyi, mint - Magyarországon kívül - a Kárpát-medencében.
Az alprogramok közül a kulturális és oktatási volt a legnépszerűbb.
Az államtitkár kiemelte:
A külhoni magyarság számíthat a kormányra a járvány utáni újraindításban is. Számukra minden magyar fontos, éljenek Magyarországon, a Kárpát-medence országaiban vagy a nagyvilágban - jelentette ki.
Az államtitkár augusztus 20. alkalmából köszöntötte a világ magyarságát és - mondta - azt kívánja, bárhol éljenek, méltó módon tudjanak megemlékezni államalapító Szent István királyról, az államalapításról és arról, hogy "1100 éve közös történelmet írunk".
A Nemzeti Újrakezdés Program második részében a külhoni magyar szervezetek programok és rendezvények támogatására pályázhatnak.