Kövér László szerint a magyar politika célja, hogy biztosítsa a nemzet fennmaradását
A magyar politika célja és értelme, hogy a magyar nemzet fennmaradását és életminőségének javulását biztosítsa - mondta az Országgyűlés elnöke hétfőn a Rákóczi Szövetség Összmagyar Egyetemista Táborában tartott előadásában, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Sátoraljaújhelyen.

Fotó:
MTI/Vajda János
Kövér László kifejtette: visszagondolva a magyar történelem több száz éves hagyományaira, nem nehéz belátni, hogy a cél mindig ez volt. Szent István idejétől kezdve a török megszálláson át egészen napjainkig minden "jóravaló és jobb" politikai nemzedék célja a megmaradás volt - tette hozzá.
Ilyen történelmi távlatban nincs kisebb és nem lehet nagyobb ambíciója egy nemzeti elkötelezettségű kormánynak Magyarországon, minthogy a nemzet fennmaradását biztosítsa. Különösen egy olyan, most kibontakozó világban, amelytől még a háborúk sem idegenek
- hangsúlyozta a házelnök.
Címkék