Kosztolányi-szobrot akartak lopni Szabadkán
Megpróbálták ellopni Kosztolányi Dezső mellszobrát eddig ismeretlen tettesek szombatra virradóra Szabadkán - közölte a helyi Pannon RTV.
Az emlékművet nem tudták eltulajdonítani, és nem is sérült meg,
csupán a mellszobrot tartó csavarokat lazították ki. A helyi műemlékvédelmi intézet munkatársai a szobrot biztonsági okokból eltávolították a talapzatról, és új tartócsavarokkal helyezik majd vissza a helyére.
A szoborlopási kísérlet hírére a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) közleményben adott hangot felháborodásának.
A legnagyobb délvidéki magyar párt szerint a mellszobrot színesfémtolvajok próbálták meg eltulajdonítani,
tettüket anyagi haszonszerzés motiválta, tehát
nem magyarellenes cselekedetről van szó.
A VMSZ emellett felszólította a rendőrséget, hogy mihamarabb kerítse kézre a bűncselekmény elkövetőit. Közölte azt is, hogy az országos méreteket öltő szoborlopások miatt kezdeményezik a szobrok kamerával és riasztóval történő biztosítását.