Kirúgta magyar kapusedzőjét a Hertha Berlin, mert az egy interjúban nem állt ki a melegjogok és a migráció mellett

Frissítve: 02:59
2021. április 6., 13:55
Pomichal Krisztián

Alig egy nappal azt követően, hogy a Magyar Nemzetben interjú jelent meg Petry Zsolttal, a Hertha BSC kapusedzőjével, a berlini klub azonnali hatállyal felbontotta a szakember szerződését, mert az az interjúban arról beszélt, nem ért egyet Gulácsi Péter a szivárványcsaládok melletti kiállásával.

Fotó: transfermarkt.de

Petry, elolvasva a Nemzetben megjelent interjút egyébként nem mondott semmi botrányosat vagy kirekesztőt. Sőt, a beszélgetés vezérfonala sem a Gulácsi-ügy volt, amely néhány héttel ezelőtt alaposan felkavarta a magyar futballközeget és közéletet. Talán olvasóink is emlékeznek rá, a magyar válogatott kapusa akkor a szivárványcsaládok és az azonos neműek gyermekvállalása mellett foglalt állást nyilvánosan. Gulácsit ezért sem itthon, sem külföldön nem érte retorzió, legfeljebb a konzervatívabb szurkolók fejezték ki tiltakozásukat. 

Petry az említett interjúban ráadásul védelmébe vette a válogatott kapust, hiszen, bár egyértelműen kijelentette, nem ért vele egyet a kérdésben, azt hozzátette,

Gulácsi Péternek a szivárványcsaládokról alkotott liberális véleményével a magyar társadalom többsége nem ért egyet. Ezért sokan elkezdték őt kritizálni, pedig a véleménynyilvánítás morálisan nem támadható. Péter ugyanis nem tett mást, mint kiállt az elvei mellett. Elvi alapon nem lehet és nem is szabad őt elítélni csak azért, mert elmondta a véleményét. (...) Hogy mégis mi késztethette Pétert arra, hogy kiálljon a homoszexuális, transzvesztita és egyéb nemi identitású emberek mellett, nem tudom. Én biztos, hogy nem kavartam volna fel az indulatokat az ő helyében.

Petry a beszélgetés végén még megjegyezte (mintha csak megjósolta volna saját menesztését):

Európa keresztény földrész, én nem szívesen nézem végig azt az erkölcsi leépülést, ami végigsöpör a kontinensen. A liberálisok felnagyítják az ellenvéleményeket: ha te nem tartod jónak a migrációt, mert rettentő sok bűnöző lepte el Európát, akkor máris rád sütik, hogy rasszista vagy. Ez nem engedhető meg, a másik ember véleményét ritkábban tolerálják, főleg akkor, ha az illető konzervatív álláspontot képvisel.

Miután az interjú megjelent, s a klubvezetés látókörébe jutott (hogy miként, nem tudni) a szakember kénytelen volt elnézést kérni. Később kérte a lapot, hogy egy rövid helyreigazítást hozzon le azzal kapcsolatban, véleményét nem megfelelően árnyalták, leegyszerűsítették. Ezt a Magyar Nemzet meg is tette.

A berlini klubvezetésnek ugyanakkor ez sem volt elég. 

A berliniek honlapján megjelent hivatalos közlemény szerint, Petryvel azonnali hatállyal szerződést bontanak, mert a klub

aktívan elkötelezett olyan értékek mellett mint a tolerancia vagy a sokszínűség, ezek azonban nem voltak megtalálhatóak Petry nyilatkozatában.

A legfurcsább az egészben, hogy a klub maga ismeri el, Petryvel kapcsolatban soha nem merült fel, hogy homofób vagy kirekesztő lenne, ilyet soha egyetlen munkatársa sem tapasztalt. A kapusedzőt mégis kirúgják, bár "sok szerencsét" kívánnak neki további pályafutásához.

Petry kirúgásának híre már a német sajtóban is megjelent. A Deutsche Welle például ezzel a címmel hozta: "A Hertha homofób és migránsellenes megjegyzései miatt kirúgta kapusedzőjét".

Petry kirúgását követően azt mondta: "Szeretném hangsúlyozni, hogy nem vagyok sem homofób, sem idegengyülőlő. Nagyon sajnálom a bevándorláspolitikával kapcsolatos nyilatkozatomat, és elnézést szeretnék kérni mindazon emberektől, akik menedéket keresnek nálunk, és akiket ezzel megsértettem. Nagyon szerettem a Hertha BSC-nél dolgozni, tiszteletben tartom a klub döntését. Sok sikert kívánok mindenkinek a jövőben a csapatnál." (idézet: Index.hu)