2022. október 15., 16:30

Jónak lenni jó! - Vakok javára gyűjt idén a közmédia jótékonysági programja

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) a közmédia tizenegyedik Jónak lenni jó! jótékonysági programjának kedvezményezettje - jelentették be Budapesten szombaton, a látássérült emberek, a fehér bot nemzetközi napján.

Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója azt mondta, hogy az elmúlt több mint egy évtizedben folyamatosan fejlődött a kezdeményezés, egyre bővülő műsorkínálattal próbáltak mindig segíteni a partnereiknek.

Rendkívül sokan adományoznak, a határokon túlról is - jegyezte meg.

Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a Jónak lenni jó! kampányát bejelentő sajtóeseményen azt hangoztatta, hogy a közmédiának mindig kiemelt szerepe volt az olyan típusú közéleti szerepvállalásban, mint amilyet a műsorfolyam képvisel. Mindig is komoly jelentőséget tulajdonítottak a hasonló programoknak - tette hozzá.

Nagy Sándor, az MVGYOSZ elnöke közölte, hogy a 13600-as telefonszám 96-os mellékének hívásával küldhető a szövetségnek adomány, amelyet a látássérült emberek életminőségének javítására fordítanak.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.