Húsz évre ítélték a várandós feleségét halálra késelő férfit
Húsz év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Törvényszék első fokon hétfőn azt a szerb-magyar kettős állampolgárságú férfit, aki 2020 őszén brutálisan meggyilkolta várandós feleségét.

A 41 éves férfit különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság. A törvényszék döntött arról, hogy a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra.
A férfi ezután lemosta kezéről a vért, felkapta a kislányt, gépkocsiba ültette és az édesanyjához ment, aki értesítette a rendőrséget.
A vádlott az utolsó szó jogán bocsánatot kért, azt mondta, a mai napig nem tudja feldolgozni a történteket, nem talál magyarázatot rá. Úgy fogalmazott, tudja, hogy bűnhődnie kell.
Kóbor Jenő bíró az indoklásban kifejtette, hogy a vádlott korlátozott beszámítási képességére tekintettel nem szabott ki a férfira - az ügyészség által indítványozott - életfogytig tartó szabadságvesztést.
Az ügyészség súlyosítás, a vádlott és védője enyhítés érdekében fellebbezett.