2022. május 16., 14:36
Frissítve: 13:52

Orbán Viktor: Harminc éve azt gondoltuk, Európa a jövőnk. Ma azt gondoljuk, mi vagyunk Európa jövője!

Ötödik eskütételi beszédét tartotta meg az Országházban Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke azt követően, hogy az Országgyűlés újfent kormányfőnek választotta.

orbán parlament
Fotó: MTI/Illyés Tibor

A parlamenti szünetet követően a magyar parlament Orbán Viktor ideiglenes miniszterelnököt az Országgyűlés zsinórban negyedszer, összesen ötödször 133 igen és 27 nem szavazat ellenében kormányfővé választotta. Ezt követően a házelnök, Kövér László engedélye után a parlamenti díszőrség behozta az ülésterembe Magyarország történelmi zászlajait, majd Orbán Viktor letette kormányfői esküjét.

Első szavam a köszöneté! 

- kezdte a frissen megválasztott miniszterelnök, kihangsúlyozva, ugyan képviselőtársai választották meg, de a felhatalmazást a magyar néptől kapja ahhoz, hogy "legjobb tudása szerint" szolgálja Magyarországot. A magyar miniszterelnök a "határon innen és túl élő magyaroknak" is megköszönte, hogy részt vettek a magyar nemzet "közös döntésében".

A választás soha nem látott nemzetközi ellenőrzés mellett zajlott - emelte ki a kormányfő, így mindenki láthatta, Magyarországon nem történhetnek választási visszaélések. 

Köszönöm az ellenzéki aktivistáknak, hogy ezzel is segítettek megvédeni Magyarország hírnevét.

- jegyezte meg Orbán, hozzátéve, hogy a magas választási részvétel is bizonyította, Magyarországon egészséges és erős a demokrácia. A 2022-es választás rekord, hiszen a magyar demokrácia rendszerváltás óta íródó történetében soha ennyien nem szavaztak egy pártszövetségre, mint amennyien a Fidesz-KDNP-t támogatták. A miniszterelnök szerint elgondolkodtató, hogy éppen akkor nyertek a legnagyobbat, amikor a legnehezebb terepen kellett megmérkőzniük - utalva az ellenzéki nagykoalícióra.

Brüsszel és Soros György is a mi bukásunkra játszott, (...) nem csoda, hogy ez a győzelem felvillanyoz minket!

Orbán szokatlan győzelmi sorozatnak nevezte, hogy immár negyedjére is kétharmados többséggel győzött a Fidesz-KDNP. Ez szerinte annak köszönhető, hogy a magyarok kifinomult történelmi ösztönökkel és veszélyérzettel rendelkeznek, tudják, a széthúzás és a belharc országvesztéssel járhat. 

A belharc és a viszály a boldog békeidők luxusa!

Tudja ezt a magyar nép is, tette hozzá, így aki a viszályt képviseli, azt megbüntetik a magyar választók.

Egy kormányfő legfontosabb feladata, hogy átlássa és megértse, milyen idők várnak ránk, majd felkészítse erre a népét. Ehhez nem csak miniszterekre és szakemberekre, de szellemi emberek tucatjaira van szükség. Az évtized a koronavírus-járvánnyal kezdődött és háborúval folytatódik, az erre adott válaszok viszont energiaválságot idéztek elő. Ez elhozta a magas infláció korszakát, amely a gazdasági teljesítmény visszaesését vetíti előre Európában. Kiújulhatnak a fenyegető járványok, a gazdag országok felé felerősödik a migráció is, mindezek mellett pedig egy világméretű kiterjedéssel fenyegető háború képe bontakozik ki a szemünk előtt - összegezte az előttünk álló éveket Orbán. 

Ebben a zűrzavarban kell megalkotnunk a saját politikánkat!
orbán viktor
Fotó:  Facebook/Orbán Viktor

Orbán a várható veszélyek között említette a "nagy európai lakosságcsere programját", amely az európai gyerekeket más civilizációkból érkező felnőttekkel akarja pótolni. Hasonló kihívás a genderideológia, mely szerint az ember határozhatja meg saját identitásait, harmadikként pedig Orbán Európa polgárainak gyökértelenségét említette. 

A magyarokat kemény fából faragták, makacsul ellenállunk a hanyatlásnak,

így sikerülhet átvészelnünk ezeket az éveket - szögezte le Orbán, aki kiemelte, a küzdelemben külön számít Magyarország történelmi egyházainak segítségére, a hívek támogatására. A határon túl élő magyarokra is számít a miniszterelnök, hiszen a bennük munkálkodó nemzettudat az anyaországot is erősíti - szögezte le Orbán, hozzátéve:

Lankadatlanul folytatjuk nemzetegyesítő munkánkat!

Orbán beszédének második felét Magyarország biztonságának szentelte. Leszögezte, nem hisz a szankciók erejében, de Magyarország nem fogja akadályozni az európai szankciókat mindaddig, amíg azok nem veszélyeztetik az ország energiabiztonságát. Magyarország a NATO tagja, "létkérdés, hogy az is maradjon" - húzta alá a miniszterelnök. Nem szabad ugyanakkor engedni a kísértésnek, hogy a tagállamok területén kívül a NATO támadó akciókat hajtson végre.

A NATO nem az Antant és nem is vállhat azzá! (...) A következő évtized legfontosabb feladata, hogy a háborúból kimaradjunk!

Nem lesz könnyű - tette hozzá Orbán, leszögezve, hogy Magyarország a béke oldalán áll, azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat szorgalmaznak. A miniszterelnök külön megígérte, ezen az álláspontján nem hajlandó változtatni.

Ebben a háborúban Ukrajna a megtámadott és Oroszország a támadó. Ezért támogatjuk Ukrajnát, elindítottuk Magyarország legnagyobb humanitárius programját. (...) Segíteni fogjuk Ukrajnát!

Az ukránok annak ellenére is számíthatnak Magyarországra, hogy az ukrán kormány nyíltan beleavatkozott a magyar választásokba! - húzta alá a kormányfő.

Magyarország az EU tagja, érdekünk, hogy az előttünk álló évtizedben az is maradjon!

- mondta el Orbán Magyarország és az EU viszonyáról, hozzátéve

fontos, hogy mi úgy halhassunk meg, hogy tudjuk, gyerekeinknek és unokáinknak van hazája. Van mit megőrizniük! Ez a legnagyobb dolog, amit egy magyar ember gyermekeinknek adhat. (...) Ez számunkra megelőz minden európai integrációról szóló zavaros európai politikát!

A kormány továbbra is kitart Magyarország békéje és biztonsága mellett, az EU-ban továbbra sem lesznek hajlandóak elfogadni olyan dolgokat, amelyek tönkretennék a magyar családokat. 

Mit keresünk akkor az Európai Unióban? - tette fel a kérdést Orbán, majd gyorsan meg is válaszolta:

Az álmainkat keressük! A hazák hazáját! (...) A szellem csúcsait ostromló Európát! Azért vagyunk az EU tagjai, amilyen lehetne, nem azért, amilyen!
orbán
Fotó:  MTI/Máthé Zoltán
Orbán Viktor miniszterelnök (j) aláírja a kinevezési okmányokat eskütételét követően az Országgyűlés ülésén 2022. május 16-án. Mellette Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

Orbán Viktor külön blokkot szentelt a várható gazdasági intézkedéseknek, beruházásoknak. Leszögezte, a magyar gazdaság válságálló, Európával és a Távol-Kelettel egyaránt üzletel. Magyarországot nem fenyegeti élelmiszerhiány, hiszen kétszer annyi élelmiszert tud az ország előállítani, mint amennyire szüksége van. Ennek ellenére a kormány a jövőben is fenntartja magának a gabona elővásárlási jogát.

Eredményeinket megőrizzük, céljainkat nem adjuk fel!

- sommázta az ország gazdasági törekvéseit Orbán, hozzátéve, mindenkinek lesz munkája, a nyugdíjnak lesz értéke, a gyermekeknek pedig lesz jövője! Az infláció megállítására a jegybanknak és a kormánynak is be kell majd avatkoznia, óvatos, de határozott árszabályozó intézkedések jönnek - ígérte. Az első eredmények szeptemberre várhatóak. A fenti céloknak megfelelően alakult át a kormányzati rendszer is!

A magyarok hozzászoktak, hogy szépen haljanak meg a hazájukért. Mi most bebizonyítjuk, a hazáért szépen élni is lehet!

A magyarok művészi szintre emelték a megmaradást és túlélést, ez lehetővé teszi, hogy megmaradjunk a Kárpát-medencében, amely Orbán szerint Isteni ajándéknak köszönhetően a "világ legjobb helye", de nekünk kell azzá változtatnunk. "Ez minden itt élő nép közös érdeke!"

A szomszédos államoknak üzenve Orbán kijelentette, számíthatnak Magyarországra!

Hazánknak tudnia kell a helyét a világban - szögezte le a miniszterelnök. Sem alul-, sem túl nem szabad értékelnünk magunkat. Reményt kell adnunk - jelentette ki Orbán, hogy a nemzeti büszkeség, a nemzeti politika nem a múlt, hanem a jövőnk. 

Harminc éve azt gondoltuk, Európa a jövőnk. Ma azt gondoljuk, mi vagyunk Európa jövője!

- zárta Orbán Viktor beiktatási beszédét,

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.