2022. december 17., 16:12

Életműve elismeréseként posztumusz Magyar Örökség Díjat kapott Huszár László

Kevéssel halálának második évfordulója előtt posztumusz Magyar Örökség Díjban részesült Huszár László, a felvidéki magyar művelődésszervezés megkerülhetetlen alakja. 

Huszár László (1951-2021)
Fotó: Archívum

A szombati, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében tartott díjátadón Huszár László kitüntetését két lánya vette át, a laudációt a Csemadok elnöke, Bárdos Gyula mondta.

Az elismerést fokozza, hogy a hivatalos megfogalmazás szerint Huszár egész életműve méltó a Magyar Örökség Díjra.

Huszár Lászlón kívül Bagdy Emőke pszichológiai tudományos munkássága, valamint hit- és templomépítő szolgálata, Bíró Zoltán közéleti munkássága, Botár István erdélyi régészeti és történetkutatói munkássága, Lovász Irén népzenei gyűjtése, előadóművészete, pedagógiai és tudományos munkássága, valamint a Professzorok Batthyány Köre és a Klebersberg-hagyaték gondozása részesült elismerésben.

Huszár László 1951. október 31-én Rétén született. 1970-ben Szencen érettségizett, majd 1989-ben a pozsonyi Comenius Egyetem BTK-án szerzett oklevelet. 1977-től a Csemadok munkatársa, 1990-2007 között a Csemadok dunaszerdahelyi területi választmánya titkára, 2005-től a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatója. A Gyurcsó István Alapítvány egyik alapítója és vezetője. 2018-ban megkapta a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést. A Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet vezetőjeként sok más mellett olyan kiemelkedő kulturális rendezvények megvalósítását vállalta magára, mint a Duna Menti Tavasz vagy éppen az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.