Elbúcsúztatták Vágó István televízióst, kvízmestert
Nyilvános megemlékezésen búcsúztatták el a közelmúltban elhunyt Vágó István újságírót, televíziós műsorvezetőt, DK-s politikust csütörtökön a budapesti Szent István parkban.
Az online is közvetített eseményen Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke és Verebes István színész, rendező, dramaturg, műsorvezető mondott beszédet.
Gyurcsány Ferenc szerint zenész volt, nyelvzseni, szkeptikus, és utolsó éveiben politikus, valahol az amatőr és a hivatásos politikai lét határán.
Verebes István kiemelte, hogy barátságuk nem egyetértésen alapult, mert sok mindenben nem értettek egyet. Abban azonban nagyon egyetértettek, hogy az embernek, morális tartásának, de legalábbis annak szándékának, feddhetetlennek kell lennie, főleg, ha nyilvánosság előtt szerepel.