Egy rendhagyó 56-os megemlékezés
„Személyes emlékek, történelmi helyszínek és egy megható versmondás tette emlékezetessé a Soproni Egyetem 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára szervezett programsorozatának első eseményét. Az október 17-i emléktúrán közel hatvanan indultak útnak, köztük Kanada magyarországi nagykövete, Judith Gelbman is, hogy felidézzék a soproni diákok sorsfordító napjait.” – így idézi fel a megemlékezés első epizódját az Egyetem honlapja.
Az idézett eseménysorozatnak azonban volt egy rendhagyónak nevezhető része is.
Az 56-os soproni diákok közt találjuk a ma 91. évét taposó Komlóssy Józsefet is, aki aktív részese volt a szabadságharcnak. A soproni egyetem menekültjeinek, nyugat felé tartva, az első biztonságot nyújtó falvak egyike Ritzing (Récény) volt. Komlóssy József, alias Medve arra is gondolt, hogy ma, 70 évvel a forradalom után, illő lenne az ausztriai Ritzing bányászfalu lakosainak is megköszönni a befogadást és segítséget.
Az ötletet tettek követték, s november 4-én, épp azon a napon, mikor ők elmenekültek Sopronból, a ritzingi Brennbergbánya Ilona aknája mellett felállított sátorban közel 60 helyi lakos és meghívott vendég gyűlt össze (többek közt a bécsi Magyar Nagykövetség nagykövet asszonya, a bécsi Cseh Nagykövetség képviselője, a Soproni Egyetem rektorhelyettese, Ritzing, Sopron, Kópháza polgármesterei, a Habsburg Ottó Alapítvány igazgatója, a soproni erdész hallgatók képviselete, a Szent Borbála Akadémiai Kör Egyesület képviselete és Győr-Moson-Sopron vármegye 2. sz. választókerületének országgyűlési képviselője), hogy méltó módon mondjon köszönetet Ritzing és Burgenland lakosainak.
Az elhangzott méltató beszédek közül kiemelkedtek a 70 évvel ezelőtti hallgató, a csodás és tragikus napokat megélő, hiteles elbeszélő – Medve – gondolatai. Ezekből idézünk:
„Önkénteseket kérek, akik a katonai teherautóval elmennek a fertődi Esterházy-kastélyba, hogy lőszert hozzanak az ottani raktárból. Mi ketten, Sándor és én kiléptünk. Fertődön éppen a teherautót pakoltuk, amikor az oda már szintén megérkezett oroszok azonnal géppisztolyokkal kezdtek ránk lőni. Hasra vágódtunk a lőszeresládák közé, a golyók a fejünk felett repültek. Őrangyalok tartották fölénk szárnyukat. Amikor a félig megpakolt teherautóval visszaértünk Sopronba, az oroszok Kópháza közelében, Sopron mellett épített harckocsiakadályainkat már lerohanták. A Hotel Lövérnél gyűlt össze csapatunk egy része. Valaki kiáltotta: MINDEN ELVESZETT, Ausztriába kell menekülnünk. Így indultunk el Muck felé... "
A valós események és következtetések érzelmi telítettséggel való megosztása tette az eseményt nagy ünneppé! Egyszerre állt fel mindenki és tapsolt hosszan, „Vivát"-tal ékesítve. De talán mégis tovább emelkedett az érzelmi hangulat, mikor utolsóként az 1956-ban 20 éves fiatal ritzingi leány emelkedett szólásra. Mondatai egyszerűek voltak.
Szüreti mulatság volt a faluban, mikor jönni kezdtek Magyarország felől a menekülők. Ők pedig segítettek, ahogy tudtak. Hisz tudták, akik jönnek, azoknak nincs visszaút! A valamikori menekülő, a kanadai Vancouverben kikötött diák, Medve, pedig felállt és sokuk nevében csak annyit mondott: Wir danken Ihnen herzlich! A sátor újra állt és tapsolt.
Úgy gondoljuk, hogy ez a „hagyományos” megemlékezések közül kimagasló, rendhagyóan megszervezett emlékünnep megérdemel annyit, hogy olvasóinkkal is megosszuk. (Megjegyezzük, hogy ez az alkalom civil adakozásból és a bécsi Magyar Nagykövetség hathatós segítségével valósulhatott csak meg.)
(Forrás: Flórián László)
