2021. november 1., 15:26

Egy osztrák, aki védelmébe vette Magyarországot

A Magyar Nemzet ismerteti azt az interjút, amelyet Elmar Forster osztrák tanár, szabadúszó újságíró adott a Kossuth Rádiónak.

Nyugat kritikája
Elmar Forster és Magyarországról írt könyve
Fotó: Archívum/ma7

A Magyarországon letelepedett férfi könyvet is írt Magyarország szabadság és szerelem: védőbeszéd egy rágalmazott nemzetért és az ő igazságért folytatott harcáért címmel.

Forster magáról elárulta:

1992 óta élek Magyarországon, egy magyar gimnáziumban tanítottam korábban, és most ismét egy magyar gimnáziumban tanítok, de 1992 óta voltam Prágában és Szlovákiában is, megismertem az egykori Kelet-Európát, és itt ismertem meg a feleségemet is. Láttam az országot érintő állandó rágalmazást, és ahányszor Ausztriába hazajöttem a saját bőrömön is éreztem. 2015-ben eljött az a pillanat, amikor Ausztria nevében szégyelltem magam. Akkor az egykori szocialista szövetségi kancellár Faymann – aki mellesleg csak az érettségiig jutott, majd taxisofőr lett –, a Spiegelnek adott egy interjút, melyben Orbán menekültpolitikáját a holokauszthoz hasonlította. Ez annyira felháborított, hogy a bécsi magyar nagykövetnek nyújtottam át a tiltakozásomat. Akkor kezdtem el blogolni is. Nagyon megrázó élmény volt természetesen 2006 is: Gyurcsány hazugságbeszéde és az, hogy itt maradt a politikában."

A beszélgetésben egyebek mellett elmondta:

Én már 2015-ben is azt mondtam, hogy Orbán Viktornak igaza lesz a menekültpolitikájával. Számomra gyorsan világos lett, hogy a Nyugat rágalomhadjáratot folytat ellene. A magyar miniszterelnöknek minden teóriájában igaza lett, és hiába fizetnek komoly árat ezért, még mindig nem akarják belátni a tévedést"

Elmar Forster utazásai közben beleszeretett Magyarországba. 2018 óta tanít a mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnáziumban, ma pedig Dunaszentpálon él. 2015-ben, a menekültválság idején döntött úgy, hogy nem hallgathat tovább, és védelmébe veszi azt az országot, ahol letelepedett.

Nagyon sokáig tartott, amíg megértettem, hogy tulajdonképpen hogyan is gondolkodnak a magyarok. Azt hiszem, a legnagyobb különbség abban rejlik, hogy a nyugaton élő embereknek nem a szabadság a legfőbb érték. Ez a magyarázata annak is, hogy Magyarország és Lengyelország sokkal ellenállóbb, és sokkal könnyebben fog átjutni ezen a krízisen, míg a Nyugat szerintem el fog esni"

– mondta el a Kossuth rádiónak.

A riportban elhangzik a következő kérdés is:

Nyugat-Európában ma nagyon divatos mindig a toleranciát, az egyenjogúságot hangoztatni, és mégis a kelet-európai országokat nem kezelik egyenjogúként. Habár a kelet-európai népek számtalan tapasztalatát érdemes volna értékelni, azokból tanulni. Például azokhoz az évtizedekhez kapcsolódó tapasztalatainkat, melyet a kommunizmussal kapcsolatban szereztünk, ezek most Nyugat-Európa számára is hasznosak lehetnének. Nem gondolja?

Forster válasza:

Az a tolerancia ideológia, melyet a Nyugat képvisel, valójában egy „multiplurális tolerancia totalitarizmus”. Eszerint, aki a politikai korrektség gondolkodásmódját megkérdőjelezi, az nem lehet demokrata, de ezzel a gondolat és vélemény szabadságát sértik meg. Erre reagált Orbán Viktor magyar miniszterelnök is az „illiberális demokrácia” államelméletével, amikor azt mondta: „Én ezzel szemben, mint illiberális a szó szabadságát képviselem”. E mögött a posztmodern tolerancia konstrukció mögött valójában egy „neo orwelli” gondolkodásmód rejlik, vagyis nem tolerancia van mögötte, hanem éppen az ellenkezője. Már George Orwell is megmondta, hogy ennek az új világnak az ideológiája szerint például a szabadság rabszolgaság és a háború a béke, és éppen ezt erőltetik át most Nyugaton. Ezért is gyűlöli a nyugati elit annyira ezeket a keleti országokat, mint Lengyelország vagy Magyarország, de a cseheket is, mert ezeknek a népeknek van nemzeti identitásuk, és a baloldal tudja, hogy egy népet akkor lehet igazán manipulálni, ha megfosztják nemzeti identitásától, családi kötődésétől. A gender őrülettel pedig elveszik a nemi identitását is.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.