A megkérdezettek 72 százaléka elégedett a kormány oltóanyag-beszerzésével - derül ki az Alapjogokért Központ felméréséből
Az Alapjogokért Központ ezer ember megkérdezésével készült, reprezentatív felmérése szerint a megkérdezettek 72 százaléka elégedett a kormány oltóanyag-beszerzésével, azzal, hogy keleti és nyugati forrásból is történt vakcinabeszerzés - ismertette a felmérés eredményét a központ igazgatója a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

Szánthó Miklós elmondta:
a megkérdezettek 18 százaléka elégedetlen a kormány vakcinabeszerzési stratégiájával.
Hozzátette: rákérdeztek arra is:
a magyar lakosság kinek tudja be a sikert, hogy ennyire magas az átoltottság, a regisztráltak háromnegyede már megkapta a koronavírus elleni oltást.
Tájékoztatása szerint
az emberek 60 százaléka azt mondta, a magyar kormánynak köszönhető a siker, 6 százalék, hogy az Európai Uniónak és 20 százalék nem tartja sikernek magát a magas oltási arányt.
Szánthó Miklós szerint annak alapján, hogy
az emberek 72 százaléka elégedett a kormány vakcinabeszerzési stratégiájával, 60 százalék pedig a kormány sikerének tudja be a magas átoltottságot, azt lehet mondani, a pártpreferenciákat messzemenőkig felülíró társadalmi egyetértés van az otlóanyag-beszerzéssel és oltással összefüggésben.
Hozzátette:
a kormányfőpárti választók 88 százaléka mondta, hogy elégedett a beszerzéssel, és a kormányfőkritikus ellenzéki választók 48 százaléka is elégedett a beszerzéssel, vagyis a logisztikai siker felülírja a pártpreferenciabeli törésvonalakat, a kormányzati stratégia találkozik a választói ízléssel.
Szólt arról is: a baloldal tavaly november óta oltásellenes, oltásbizalmatlansági kampányt folytat, az a célja, hogy elbizonytalanítsa az embereket az oltással kapcsolatban, kitolja a korlátozások idejét, és az emiatt érzett választói elégedetlenséget szavazatokra váltsa a választáson.