2020. július 9., 14:29

Nagyvárosi Folkudvar

A Hagyományok Háza ingyenes szabadtéri rendezvénnyel, a Nagyvárosi Folkudvarral varázsolja a fővárosba a nyári fesztiválok hangulatát július 14-től augusztus 20-ig a Budai Vigadó előtti Corvin téren.

A Hagyományok Háza, a Kárpát-medencei néphagyomány ápolására és továbbéltetésére létrehozott intézmény a járványhelyzet alatt nem fogadhatta a látogatókat, azonban július 14-től egy eddig még nem látott szabadtéri rendezvénnyel, a Nagyvárosi Folkudvarral készül.

Az augusztus 20-ig tartó programsorozat keretében minden kedden és csütörtökön a nyári fesztiválok hangulatát idézik meg a Budai Vigadó előtti Corvin téren. Koncertekre, daltanításra, előadásokra és sok más érdekes programra invitálják a közönséget, de lesz például kocsmakvíz-verseny is, ahová előre várják a 4-7 fős baráti társaságok jelentkezését. Július 14-én 18 órakor hangolódó muzsikával és énektanítással kezdődik meg a programsorozat, amit felnőtt mesemondás követ. Este nyolc órától a Dűvő zenekar koncertjével várják a Corvin térre érkezőket, majd az est zárásaként a Zagyva Banda húzza a talpalávalót a szabadtéri táncházban és a Hagyományok Háza Átriumában, ahol a Magyar Állami Népi Együttes táncosai táncot tanítanak.

A további alkalmakon fellép többek között Pál István Szalonna és Bandája, Navratil Andrea és a Békás Banda, Dresch Mihály húros kvartettje, a Bazseva Zenekar, de a Muzsikás és az EtnoRom együttes is koncertet ad a Nagyvárosi Folkudvar keretében. Keddenként éjszakába nyúló, várhatóan jó hangulatú táncház zárja a programot. Bővebb információk ITT
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.