Magyarnak lenni: MINDEN - Nagyinterjú Bíró András Zsolttal
A múlt vajon csak emlék, vagy olyan örökség, amely ma is formálja a gondolkodásunkat és az identitásunkat? A Kurultaj évek óta ezreket hív közös találkozásra, ahol a hagyományok, a történelem és a közösségi élmény különleges módon kapcsolódnak össze. De mi áll a rendezvény mögött, és milyen gondolatok vezérlik azt az embert, aki életre hívta a mozgalmat? Bíró András Zsolt antropológus, a Kurultaj főszervezője egyszerre kutató és elhivatott hagyományőrző: bizonyítékokkal, leletekkel dolgozik, miközben a múlt átélhető örökségének továbbadását is küldetésének tekinti. És amikor arról kérdeztük, mit jelent számára magyarnak lenni, egy pillanatra elérzékenyült, majd nemes egyszerűséggel azt mondta: mindent. Erről, a magyar őstörténetről, a Kurultajról és arról beszélgettünk vele, mit adhatunk tovább őseink örökségéből a következő generációknak.
Antropológusként bizonyítékokkal, leletekkel dolgozik, hagyományőrzőként viszont sokkal inkább az érzések és az átélhető élmények kerülnek előtérbe. Hol találkozik önben ez a két világ?
Az antropológia tudománya alapvetően magával az emberrel foglalkozik, ezen belül pedig több szakágat különböztetünk meg. Én a klasszikus biológiai, illetve fizikai antropológiával foglalkozom, ezen belül pedig a történeti embertannal. A történeti embertan adott korszakok népességeit kutatja, döntő többségében csontleletekkel dolgozik, hiszen ezek maradnak meg a földben akár évszázadokon vagy évezredeken keresztül. Ezek alapján próbáljuk rekonstruálni, hogy milyen népességek éltek bizonyos területeken. Ez azért is érdekes, mert tudjuk, hogy az emberi faj folyamatosan vándorolt, és valamennyi kontinenst benépesítette. Vannak olyan népek, amelyek története egy kisebb területen belül is jól nyomon követhető, a magyarság azonban ebből a szempontból is rendkívül érdekes, hiszen nagyon távoli időkbe és nagyon távoli tájakra vezet vissza bennünket. A mai magyarországi népesség egy része, sőt valószínűleg éppen az a része, amely a magyar nevet adta, illetve az államalapításban meghatározó szerepet játszott, nem egyszerűen a honfoglalás pillanatában jelent meg a Kárpát-medencében. Már korábban is érkeztek ide különböző lovasnomád népek, amelyek kapcsolatba kerültek, rokonságba álltak a magyarsággal, illetve bizonyos esetekben egyik nép „átment” a másikba. A honfoglalás kori csontok vizsgálata alapján azonban ma már elmondhatjuk, hogy az a népesség, amely a 9. század végén megjelenik, államot alapít és birtokba veszi a Kárpát-medencét, eredetét tekintve keletre vezethető vissza, egészen Közép-Ázsiáig.
Lehet-e a tudományt arra használni, hogy az identitásunkat megerősítse?
Szerintem igen. Arra azonban nagyon kell figyelni, hogy a tudományos módszereket mindig betartsuk. A leletekből és a tudományos módszerek alapján levonható következtetésekből a kutatók különböző hipotéziseket, forgatókönyveket vagy rekonstrukciókat állítanak fel. Nem szabad keverni a fantáziát és a tudományt. Amikor egy hagyományőrző rendezvényen vagyunk, természetesen megjelenhetnek legendák és lehet benne valamennyi fantázia is, de a kettőt nem szabad összekeverni. Az utóbbi évtizedekben rengeteg új információt hozott a természettudományok fejlődése. Olyan vizsgálatok váltak lehetővé, amelyekkel időben is nagyon messzire vissza tudunk menni, és olyan anyagvizsgálati módszerek jelentek meg, mint például a genetikai kutatások. Ezek segítségével sokkal cizelláltabb képet tudunk alkotni bizonyos korszakokról, például olyan időszakokról is, amelyekhez a nyelvészet már nem tud visszanyúlni. Ha azt vizsgáljuk, hogyan alakult ki egy nép vagy nemzet, milyen komponensekből áll, milyen vándorlási folyamatokat lehet visszakövetni, és milyen régiókhoz kapcsolódik, akkor ezen a területen az antropológia és a genetika tudja a legtöbb információt szolgáltatni, míg a többi tudományág inkább segédtudományként működik. Az őstörténeti kép megalkotásában ugyanakkor nagyon fontos, hogy több tudományág eredményeit vessük össze. Amíg vannak történeti források, addig a történettudomány, a nyelvészet, a néprajz, az antropológia és a genetika eredményeit együtt kell vizsgálnunk. Ebben azonban egyre nagyobb jelentősége van a természettudományoknak, hiszen azok legalább a származás kérdésében olyan objektív adatokkal szolgálnak, amelyekre korábban nem volt lehetőségünk.
A magyarság őstörténetének megítélése körül évszázadok óta vannak viták. Ön szerint miért volt, és lehetett érdeke bárkinek is, hogy a magyarságot elbizonytalanítsa a saját eredetével kapcsolatban?
Ez nagyon érdekes és rendkívül összetett kérdés. Általános tény, és ez nem csupán a magyarságra igaz, hogy a történelemtudomány az egyik legvitatottabb tudományág. Ha belegondolunk, ugyanaz a történelmi esemény az egyik nép számára győzelem, míg a másik számára vereség. Minden nemzet, de továbbmenve akár minden érdekcsoport vagy régió is hajlamos arra, hogy a történelmet a saját szempontjai szerint mutassa be, és a nagy történelmi folyamatokból azokat az elemeket emelje ki, amelyeket fontosnak tart. A magyarságnak pedig van egy nagyon dicső és nagyon messzire visszanyúló történelme, más népek írtak rólunk.
Ezt természetesen több irányból lehet megközelíteni és lehet róla vitatkozni, de tulajdonképpen innen indul a probléma egyik gyökere. Kialakult egy olyan magyar történelmi szemlélet is, amelyben a veszteségek, a kudarcok és a balsors kerültek előtérbe. Pedig, ha például a tatárjárásra gondolunk, akkor ott is árnyaltabb képet kell látnunk. A Mongol Birodalommal való találkozásról beszélünk, és bár a muhi csatában a magyar királyság óriási vereséget szenvedett, a mongolok is jelentős veszteségeket könyvelhettek el. A magyar állam katonai ereje azonban nem semmisült meg. Az ország nem adta meg magát, a királyt nem tudták elfogni, nem tudták térdre kényszeríteni az országot, és számos helyen komoly ellenállás bontakozott ki.
Ehhez képest évszázadokon keresztül úgy tanultuk, hogy a tatárjárás totális katasztrófa volt, hiszen rengeteg emberáldozattal és súlyos pusztítással járt.
Ma azonban a hadtörténészek és a kutatók már jóval árnyaltabban látják a folyamatot. Teljesen más szemléletet kell kialakítanunk ezzel kapcsolatban. A nemzettudatot nem kizárólag a keserűségekre és a balsorsra lehet építeni, hanem arra is, hogy a magyar történelemben számos olyan teljesítmény és ellenállás volt, amely európai összehasonlításban is figyelemre méltó. A tatárjárás esetében például nem volt Európában olyan állam, amely ilyen sikeresen tudott volna ellenállni ennek a világbirodalomnak.
Érdemes lenne tehát a történelmünkre más szemmel tekintenünk, nem kizárólag a veszteségeinkre és a gyengeségeinkre figyelni, hanem arra is, amire méltán lehetünk büszkék. Ha csak a valóságot mutatjuk meg, az önmagában is elég erős „történet”?
Nekünk csak elég a valóságot leírni. Az is egy hatalmas történelem, és méltán lehetünk rá büszkék.
És a valóságot megélni, talán ez is a Kurultaj egyik legfontosabb célja. Hogyan született meg az ötlet egy ilyen nagyszabású hagyományőrző rendezvény létrehozására?
Amikor 2008-ban először megálmodtuk a Kurultajt, az volt a célunk, hogy legyen Magyarországon egy olyan ünnep, amelyre minden magyar ember eljöhet, és méltón emlékezhet a nagy, történelemformáló közös őseinkre. Nem volt egy olyan közös ünnepünk, amely azok előtt a történelmi elődök előtt tisztelegne, akiknek magát az országot köszönhetjük, akik létrehozták, felépítették, majd évszázadokon keresztül meg is védték.
Mit kellene tehát éreznie annak, aki először érkezik meg a Kurultajra? Miért érdemes egyszer személyesen is átélni?
Először is azt mondanám, aki eljön, méltón visszagondolhat ezekre a nagy, történelemformáló közös őseinkre. Amikor meglátja a hatalmas lovassereget, a történelmi zászlók bevonulását vagy a rokon népek jelenlétét, akkor rádöbbenhet, hogy milyen hatalmas történelem áll mögöttünk. Szerintem ott minden emberben megszólal valami belső hang. Átérzi őseinek az erejét, ennek a kultúrának az erejét, és aki ezt valóban átéli, az talán jobban megérti azt is, mit jelent magyarnak lenni, és mit jelent a magyar kultúra. Éppen ezért mindig azt mondom, minél több fiatalt és gyermeket hozzanak el, különösen azokat, akik még soha nem láttak ilyet. Az biztos, hogy aki részt vesz egy Kurultajon, és meglátja a felvonuló sereget, a honfoglaló magyarság vagy a régi hunok rekonstruált fegyvereit, hadi viseletét, a több száz lovast, és átéli ezt a zenei és képi élményt, az a következő farsangon már nem Spidermannek, hanem Árpádnak, vagy Attilának fog öltözni.
A kiállítások pedig tematikusan mutatják be a nagyon messzire ívelő történelmi kapcsolatainkat.
Önnek mit jelent magyarnak lenni?
Mindent. Én ezt már nem tudom különválasztani, mert benne van az összes ősöm, a történelmi szemléletünk és egy nagyon nagy büszkeség is. Annak a nemzetnek vagyunk a tagjai, amely sokat adott nemcsak a világtörténelemnek, hanem a tudománynak, a sportnak és számos más területnek is. Egy különleges nemzet tagjai vagyunk.
Volt olyan Kurultaj, amikor nem párásodott be a szeme?
Hát, nem.
Mi az, amit évezredek alatt sem veszítettünk el? Mi az, ami ön szerint mindmáig ott van a magyarokban?
Szerintem az őseinktől örökölt tehetség mellett a kitartás és az összefogás képessége. A kitartás mindig újraszervezte a törzseket, a nemzetet, és a legnehezebb időszakokon keresztül is megőriztük az önazonosságunkat, megőriztük a kultúránkat. Ez vezetett el bennünket a máig. Tulajdonképpen azt kaptuk meg a mai világban is – természetesen átalakulva, a jelen kor keretei között –, amit az őseink követtek és megőriztek számunkra. Ezt szeretnénk továbbadni a következő generációknak is.
Az idei Kurultaj ismét megmutatta, milyen gazdag és sokszínű lehet a közös történelmi emlékezet és hagyományőrzés. Ha most visszatekintünk a három nap programjaira, melyek voltak azok a programelemek és pillanatok, amelyek leginkább megmutatták a rendezvény lényegét és mit szeretnének mindebből továbbvinni a következő Kurultajokra?
A Kurultajon mindig vannak olyan nagy, évről évre visszatérő programelemek, amelyeket már jól ismer a közönség. Ilyen például a nagy nomád vonulás, amely nemcsak a magyarság katonai erejét mutatja be, hanem azt is, hogyan vonult egy nép, és milyen elemek tartoztak az életmódjához. Láthatjuk a málhás állatokat, a lovakat, sőt a tevéket is. Sokan megkérdezik, miért szerepelnek tevék a programban. A Képes Krónika például a korai magyarokat tevékkel is ábrázolja. Ráadásul a magyar nyelvben saját szavunk van a tevénkre, miközben a legtöbb európai nyelvben ez jövevényszó az arab nyelvből vagy valamilyen közvetítéssel került oda. Nekünk viszont ugyanaz a szavunk van rá, mint több közép-ázsiai türk népnek. A szekerekkel vonuló családok, a gyermekek és a katonai kíséret együtt egy nagyon látványos programelem, amelyben sok százan vettek részt. Ezt követte a seregszemle, ahol a legjobb hagyományőrző csapatok vezetésével egy rekonstruált nomád sereget mutattunk be.
A rendezvény hatalmas, mintegy nyolchektáros területen zajlott, és a három nap alatt több mint hetven program valósult meg. Azt lehet mondani, hogy ami eredetileg a Kárpát-medencei magyarság közös ünnepének indult, mára a türk világ egyik nagy közös ünnepévé vált. Mindezek mellett hatalmas kézműves vásár, magyar és keleti zenei programok, esti táncház, valamint számos családi program várta a látogatókat. A Kurultaj ráadásul ingyenesen látogatható rendezvény, így azt szeretnénk, hogy minél több családhoz, fiatalhoz és érdeklődőhöz eljuthasson mindaz, amit a magyar és a rokon népek kultúrájából, történelméből és hagyományaiból megmutathatunk. Azt gondolom, az idei Kurultaj is bebizonyította, hogy ennek az ünnepnek van helye és jövője. Minden évben szeretnénk tovább bővíteni, új elemekkel gazdagítani, miközben megőrizzük azt a szellemiséget, amely miatt létrehoztuk. És továbbra is nagy szeretettel várjuk a felvidéki testvéreinket. Tudjuk, hogy sajnos a Felvidéken kevés olyan alkalom van, ahol ennyi mindent egyszerre lehet megmutatni a magyar kultúrából, ahol ilyen formában lehet átélni és megerősíteni a magyar önazonosságot. Szeretnénk, ha minél többen megtapasztalnák ezt az élményt, és büszkén térnének haza.
Megjelent a Magyar7 2026/34.számában.
