2020. március 9., 18:49

Felvidékről szeretettel – Tízéves a Pósfa zenekar

A dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ a népzenétől zengett szombat este. A Pósfa zenekar 10. születésnapja alkalmából bemutatták a zenekar legelső lemezét – Felvidékről szeretettel címmel –, amely az eddigi tíz esztendő munkáját örökíti meg. Az előadás csaknem teltházas volt.

Egy hanghordozó megjelenése mindig nagy mérföldkövet jelent a zenekarok életében, s ez a Pósfánál sincsen másképp. A zenekar nézetéhez hozzátartozik, hogy mindenekelőtt a hazai muzsikát kell megismertetni a közönséggel, mert a Felvidéken is sok kincs van, s érdemes ezt a muzsikát hallgatni. A Pósfa zenekar a szlovákiai magyar népzenei kultúrát, valamint annak jellemzőit hivatott a hallgatók elé tárni.

A lemezen nemcsak a Pósfa zenekar jelenlegi tagjai zenélnek, hanem énekel még Marton Virág és Madocsai Imre, valamint hegedűn játszik ifj. Gelencsér János.

A Pósfa eddigi története három korszakra osztható 

A zenekar indulása valamikor a ’80-as évekre tehető. Sebő József és a Pántlika népi zenekar nagy hatással volt Iván Lajosra, aki zenei adottságokkal rendelkezve megalakította zenekarát, de az sajnos nem volt hosszú életű. Később jött a katonaság, majd a házasság és a gyerekek. 2010-ben végre beteljesült Iván Lajos dédelgetett álma, s nem is akárhogyan. Három fiával, Péterrel, Andrással és Zoltánnal, valamint a fiúk közeli barátjával, Álló Istvánnal megalapították a Pósfa zenekart. Azóta már sok víz folyt le a Dunán, az édesapa útjára bocsátotta fiait, s a gyerekek szeretetteljesen viszik tovább örökségüket.

Pósfa zenekar

A dunaszerdahelyi kultúrházban szinte vibrált a levegő az előadás alatt. A nézők tapsoltak, a cipők ritmusra kopogtak a talajon, mindenki élvezettel ülte végig az előadást. A zenekar megalakulásának három korszakába is rövid bepillantást nyertek a nézők, ugyanis a Pósfa kisfilmekkel ajándékozta meg a közönséget. Az első gellei fellépést, a Tompa Mihály vers-és prózamondó versenyen való előadásukat és a Fölszállott a pávára való bemutatkozó kisfilmet tekinthették meg a nézők.

A kétórás összeállításon ipolymenti, magyarbődi, füleki tárogató, zoboralji népdalcsokor, gömöri népdalok, bodrogközi cimbalomszóló, alsó-és felső-csallóközi, gútai, valamint Vág–Garam közi muzsika ejtette rabul a közönség szívét, fülét és szemét egyaránt.

A Pósfa zenekar egyik célja, hogy felélesszék az egykori falusi vonós cigánybandák zenei hagyományát, szokásait, jellegzetességeit, s ezt úgy valósítják meg, hogy táncosoknak muzsikálnak. Már régóta együttműködnek a Csallóközi Néptáncegyüttessel, a Dunaág Néptáncműhellyel együtt kijutottak Macedóniába, Franciaországba, Spanyolországba és Szicíliába is. 2016-ban például a Zerda Néptáncegyüttessel a brazíliai magyarokat látogatták meg. A nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttessel a Felszállott a páva verseny alkalmával ismerkedtek meg.  

Számos díjban részesült a zenekar az elmúlt években, 2018-ban Pro Traditione-díjat kapott a hagyományápolásért és a nemzeti kultúra tovább örökítéséért. Ugyanebben az évben Nagyszombat Megye Önkormányzatának díját is átvehette, hiszen jelentős előre lépést tettek a művészeti tevékenységekben.

A Pósfa zenekar CD lemezét hivatalos keretek között megkeresztelték, a CD keresztapja Iván Lajos volt. A keresztelőn Szabó Ádám (Gila) is megjelent, ugyanis a lemez zenei hangzásáért ő volt a felelős. A lemezt a Pósfa zenekar fellépéseinek helyszínén tudják az érdeklődők megvásárolni.

Pósfa zenekar
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.