Asztalok kendőzötten
A Magyarországi Alkotóművészek Közép- és Nyugat-dunántúli Regionális Társasága – a Hagyományok Háza szakmai és stratégiai partnereként – második alkalommal hirdette meg a Múltból merítkezve, a jelennek hímezve címmel – a II. Hímzett Ünnepi asztalkendők pályázat és kiállítás felhívását. A leadási határidő: november 9. Az eddigi tapasztalatokról Sevella Zsuzsanna elnökségi tag számol be.
„A kiírással Párniczky Józsefné, Ilonka néni életművének kívántunk emléket állítani, s idén először a Népművészet Mesterének nevével egy díjat is kiadunk. Az első pályázat tapasztalatai nagyon jók voltak, mintegy 120 pályamű érkezett be. A szakmai zsűri majdnem minden pályamunkát kiállításra javasolt, s mind az első, a második és a harmadik helyen megosztott díjakat adtunk ki.
Ugyan még távol vagyunk a beadási határidőtől, de az idei érdeklődés megelőzi az elmúlt évit, közel 160 alkotással jelentkeztek a pályázatra. A csoportok számának növekedése is egyben visszajelzés számunkra, hogy kezdeményezésünk – a rövid idő ellenére – értő fülekre talált, s rangot vívott ki magának. A tapasztalatok azt mutatják, hogy van realitása a pályázat kétévenkénti kiírásának.
Az utókornak való üzenetre, az anyag népszerűsítésére külön gondunk van, a művekből fotósorozat is készül, az ebből berendezett kiállítási anyagot pedig vándoroltatni kívánjuk. Örvendetes számunkra, hogy számos pályamunka a Kárpát-medencéből, Erdélyből, Délvidékről és Kárpátaljáról érkezett, így szándékunk szerint a ’vándorkiállítást’ is kiterjesztjük a határon túlra.
A jövőre nézve biztató, hogy a beérkező pályamunkák jelentős részét fiatalok küldték be. Részvételüket motiválhatta, hogy nem egy nagy, hosszú munkát igénylő darabot kértünk, hiszen a kiírás szerint – az egyik sarkában motívumos díszítéssel – az ajánlott méret 40x40 cm. Emellett hangsúlyoztuk, hogy a tárgyak a mai, használható asztalkultúrának legyenek részei.”