A tengerészeti földrajz legkiválóbb magyar tudósa

2020. január 26., 15:19
Lacza Tihamér

Ha azt mondjuk valakiről, hogy óceánkutató, nyilván olyan emberre célzunk, aki élete nagy részét a tengereken töltötte, vagy legalábbis a tengerparton berendezett tudományos laboratóriumban.

Haltenberger Mihály esetében alaposan melléfognánk, hiszen egy néhány hónapos időszakot leszámítva inkább a különböző országokban utazgatott, esetleg vendégtanárként oktatott. Tudományos munkásságának egyik területe azonban szorosan kötődik a tengerek és óceánok témájához (morfológiai és tájalakító tevékenység, gazdasági szerep, az élővilágra gyakorolt hatás stb.), és a 20. századi magyar földrajztudományban ennek ő volt a legrangosabb művelője.

A Haltenberger család német földről érkezett Magyarországra, pontosabban Kassára, ahol nemcsak a város, hanem az egész térség gazdasági életére nagy hatással voltak.

Haltenberger Mihály Hugó egy tízgyermekes család ötödik gyermekeként 1888. szeptember 2-án látta meg a napvilágot. 13 évvel idősebb bátyja, Haltenberger Samu (1875–1956) a magyar automobilizmus egyik úttörője volt, ő szervezte meg a magyar posta motorizálását is. Mihály iskolai tanulmányait, a gimnáziumot is beleértve, Kassán végezte. 1906-tól a budapesti egyetem bölcsészkarán földrajzot hallgatott Lóczy Lajosnál, majd 1908–1910 között Greiswaldban tanult és szerzett doktori címet. Ezt követően tanulmányutat tett néhány európai országban (Svájc, Németország, Olaszország, Skandinávia, Dánia). 1911–1913 között a miskolci gimnáziumban tanított, közben egy állami ösztöndíjnak köszönhetően az USA-ban és Kanadában is megfordult, ekkor nyílt alkalma komolyabban is tanulmányozni a tengerpartok morfológiáját és a tenger környezetre gyakorolt hatását.

haltenberger

1913–1914-ben a lőcsei gimnáziumban tanított, majd a háború kitörését követően Budapestre került, ahol előbb egy kereskedelmi iskolában, majd a Szilágyi Erzsébet leánygimnáziumban volt tanár. 1917-ben magántanárként habilitált a budapesti egyetemen, és ettől kezdve az egyetemen adott elő. 1924-ben az észt kormány meghívását elfogadva elindította a tartui egyetemen a földrajz szakot. (Ezért megkapta a Sas-rend parancsnoki keresztjét, később pedig egy táblát is elhelyeztek az egyetem falán, emlékeztetve Haltenberger érdemeire.) 1926-ban hazatért, és a lánylíceum igazgatója lett. 1927-ben a műegyetem vegyészmérnöki karán a gazdasági földrajz magántanárává habilitálták, két évvel később pedig rendkívüli tanár lett a bölcsészeti karon.

Az oceanográfiai témák mellett elsősorban városföldrajzzal és leíró földrajzzal foglalkozott.

A történelem földrajzi vonatkozásairól is több tanulmányt jelentetett meg (pl. A világháború geográfiája, Az európai országok mai határai, A lengyel–litván kérdés, A keleti-tengeri élettér stb.). A II. világháború alatt több dolgozatot írt Budapestről, Egerről, Esztergomról és más városokról. Ma is forrásértékű az 1914-ben közreadott Szepesvármegye település- és gazdaságföldrajza. Ő indította el 1938-ban a Geographica Hungarica című negyedéves folyóiratot, amelyben szerette volna német nyelven tájékoztatni a külföldi kollégákat a magyar földrajztudomány eredményeiről. Sajnos csak két évfolyamot ért meg.

haltenberger
Haltenberger módszerét röviden úgy jellemezhetnénk, hogy szigorúan ragaszkodott a tárgyilagossághoz, a szubjektív elemeket igyekezett kiszűrni, és a konklúziók helyett inkább az adatok tömegével igyekezett a témát egzakt módon megragadni. Fő művének az 1944-ben kiadott Tengerészeti földrajz című könyvét tartják, amelyet még a kommunista érában is újból megjelentettek. Évtizedeken át a magyar tengerésztisztek képzésében is részt vett. 1972. február 4-én hunyt el Budapesten.

Megjelent a Magyar7 2020/4. számában.