2021. június 21., 11:44

A Keleti Erő második fesztiválját tartotta Nagykaposon - KÉPGALÉRIÁVAL

Három évvel ezelőtt Kupec Mihály javaslatára öt keleten működő tánccsoport úgy döntött, az egységben az erő alapján érdemes kapcsolatukat szilárdabb alapokra helyezni. A csoportok vezetőinek megbeszélései végül a Keleti Erő megalakulásához vezettek. Tagjai: a Pro Cultura Imregh Bazsarózsa Hagyományőrző Ifjúsági Együttes, a nagykaposi Komócsa, az abaújszinai Rozmaring, a dernői Borostyán, és nem utolsó sorban a nagyidai Ilosvai Néptáncegyüttes.

Keleti Erő Fesztivál
Galéria
+6 kép a galériában
A Komócsa bemutatója Nagykaposon
Fotó: Zsebik Ildikó

Első közös fesztiváljukat épp Nagyidán tartották 2019-ben, majd a nagykaposi fesztivál a pandémia miatt áttolódott 2021-re, amelyre végül az elmúlt hétvégén került sor.

A csoportok első fellépését a borsi kastély megnyitóján láthatta a nagyérdemű, majd vasárnap Nagykaposon folytatódott a Keleti Erő Fesztivállal a városháza előtti téren. Az együtteseket a kézműves termékeiket kínáló árusokkal együtt Petrikán Péter, Nagykapos polgármestere köszöntötte A talpalávalót pedig a Turán alakult Zagyva Banda szolgáltatta.

Amíg az együttesek ropták a táncot, addig Kupec Andreát, az Ilosvai együttes vezetőjét a Keleti Erő feladatairól kérdeztük:

Összefogásunk elsődleges célja a megmaradásunk. Eddig is igyekeztünk ellátogatni egymás fesztiváljaira, most viszont fesztiváljainkat minden évben más-más együttes rendezi. Jövőre a Borostyán Néptáncegyüttes lesz a vendéglátó. Van egy közös oldalunk, ahol a reánk vonatkozó információkat egymással megosztjuk, hasznos, ha első kézből tudunk a pályázati lehetőségekről, de ötleteket is tudunk egymástól meríteni..

Igyekszünk az utánpótlásról is gondoskodni, örömmel tapasztaljuk, hogy egyre több fiatal érdeklődik a néptánc iránt.

Nemcsak táncolunk, a fiataloknak képzéseket, táncházat is tartunk. Várhosszúréten pedig idén egy gyermek néptánctábor várja az utánpótlást. Fontos, hogy alaposan megismerjék egymást.

A fesztivál végén Kupec Mihály és Csanak Szabolcs megköszönte a város polgármesterének a szíves fogadtatást, és a fesztivál résztvevői nevében átnyújtották tárgyi ajándékukat.

nagykapos
Galéria
+6 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.