Új projekttel készül a Volkswagen Szlovákiában, 2025-re kétezer új munkahelyet ígérnek
A szlovák kormány mai közleménye szerint a német autóóriás 2025-re meghirdetett projektje kétezer új munkahelyet teremthet Szlovákiában. Az erről szóló megállapodást a napokban írták alá a vállalat képviselői, illetve Igor Matovič kormányfő és Eduard Heger, a pénzügyi tárca vezetője.

A VW képviselői ígéretet tettek arra, hogy legalább 2023-ig biztosan megtartják azokat a munkavállalókat, akik idén júniusban a cég alkalmazottjai voltak. Bár a pontos összeget nem ismertették, azt már most lehet tudni, a szlovák kormány is támogatja az autógyár beruházásait. A tervek szerint kormánypénzek képeznék ki azokat a szakembereket (hogy itt mérnökökről vagy szalagmunkásokról van-e szó, az nem derül ki a közleményből), akik később az autóiparban helyezkedhetnének el.
Részben kormányzati pénzből bérlakások épülnek az összeszerelő-üzem húsz kilométeres körzetében, valamint igyekeznek "jelentős mértékben" állami fenntartású buszjáratokkal biztosítani a munkások utaztatását.
Ezt jelenleg megyei tulajdonú, illetve magántársaságok fuvarozzák a munkavállalókat.