2021. november 1., 09:35

Szlovákiában a látogatottság tavaly nyáron is volt ekkora, nagyon hiányoztak a külföldi turisták

Az idei nyári szezon látogatottsága a tavalyival közel azonos volt, de hiányoztak a külföldi turisták. A legtöbb turistát a hegyek és a természet vonzotta, amit leginkább a városi szállodák látogatottsága sínylett meg - írta Viera Mráziková, a Szlovák Nemzeti Bank (NBS) elemzője a blogjában.

Hazajáró Tátra

Az elemző kifejtette, hogy a két nyári hónapban csaknem harmadával csökkent a külföldi látogatók száma 2020-hoz képest. Valószínűleg ennek egyik oka volt a szünetek előtt hirtelen bevezetett intézkedések az országba való beutazáshoz, illetve ezek későbbi kommunikációja.

Az oltási és tesztelési kötelezettség, vagy az esetleges karanténfenyegetettség valószínűleg sok turistának elvette a kedvét, különösen a szomszédos országokból"

 - állítja Mráziková.

A cseh turisták régóta a külföldi látogatók legnagyobb részét képezik. Míg 2020-hoz képest az elemző szerint, 2021 júniusában valamivel nagyobb számban látogattak Szlovákiába, mint egy évvel ezelőtt, addig júliusban, majd ezt követően augusztusban is a felére esett vissza a Csehországból érkező turisták száma

A leglátogatottabb idén is az Eperjesi és a Zsolnai megyék volt, míg a legtöbb turista a Poprádi járásban szállt meg. Viszont, a külföldi turisták hiánya mellett a városi szállodáknak gondot okozott, hogy minél több hazait bevonzzanak, hiszen idén is több helyen átértékelték a rendezvények lebonyolítását.

A világjárvány előtti időszakhoz képest, továbbra is kedvezőtlen a helyzet a szállodaiparban. Bár a vendégéjszakák száma hasonló szinten maradt, mint 2019-ben, amikor a turisták átlagosan három éjszakát töltöttek Szlovákiában, az összes vendégszám 16,7%-kal csökkent. A szlovák polgárok nagyobb számban töltötték szabadságukat Szlovákiában, de nem tudták kompenzálni a külföldi látogatók kiesését, ahol a visszaesés 2019-hez képest 63%-os volt.

A világjárvány előtt a más országokból érkező turisták adták az összes elszállásolt közel 40%-át, jelenleg a részesedésük 20% alá esett

– jegyezte meg Mráziková.

A tavalyihoz hasonló helyzetet igazolják a szálláshelyeknek a bevételek is, amelyek ebben a szektorban 2020 nyarához képest csak nagyon kis mértékben nőttek. A járványhelyzet romlása ellenére azonban a szállásadók októberi bevételei magasabbak, mint egy évvel ezelőtt.

Ez egyrészt a regionális COVID automatával kapcsolatos, aminek köszönhetően országos intézkedésekre nincs szükség, másrészt valószínűleg a lakosság kevésbé óvatos, akár beoltott, akár nem

 – jegyezte meg az elemző.

Az idegenforgalmi ágazatot hamarosan várja a téli szezon. Az előző évit nagyrészt a rossz járványhelyzet és az ehhez kapcsolódó szigorú intézkedések jellemezték.

Bár a COVID-automata bevezetése nem feltételez egy új országos zárlatot, de már vannak járásaink, ahol a legszigorúbb szabályok léptek életbe, különösen Szlovákia északi és keleti részén

– tette hozzá az elemző. Ha ez a tendencia folytatódik, akkor szerinte fennáll annak a veszélye, hogy az idei téli szezon is kedvezőtlen lesz.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.