2021. augusztus 27., 13:29

Sulík bejelentette, mennyivel emelkedik az energia ára

Richard Sulík gazdasági miniszter pénteken az energiaárak alakulásáról tartott sajtótájékoztatót. Az ügy előzménye, hogy a villamos energia ára jelentősen megemelkedett a világ tőzsdéin. Mivel ez a tétel befolyásolja a háztartási áramszámla 40 százalékát, már többen jelezték, hogy 15 százalék körüli áram-áremelkedésre lehet számítani a 2022-es évben. A kormányzat egyedül az áramdisztribúció árára lehet hatással a hálózatokat reguláló hivatalon keresztül, ez a háztartási ár 60 százalékára van hatással.

Richard Sulík
Képünk illusztráció.
Fotó: TASR

A disztribúciót monopol vállalatok végzik, ezért lép bele az állam a regulációs felügyelettel, hogy ne szabadulhassanak el az árak.

Sulík példaként hozta fel, hogy 2018-ban már átéltük, a villanyáram tőzsdei ára 90 euróra emelkedett megawattonként, azóta 40 és 60 euró között mozgott, viszont most a gazdaság visszapattanásával újra 90 euró közeli szintre emelkedett. 

Idővel az árampiac is visszakerül a "normális" kerékvágásba

Reményét fejezte ki, hogy ennek a szakasznak is egyszer vége lesz, és visszatérünk a villanyárnál is a normális kerékvágásba.

A gazdasági miniszter visszatért a Fico-kormányok gyakorlatához, és kijelentette, hogy

Robert Ficónak kellene lennie az utolsónak, aki hozzászól az energiaárakhoz.

Felemlegette

a visszatérülő energiatermelés óriási támogatásait, ahol akár 430 eurót kell fizetni egy megtermelt fotovoltarikus megawattért.

Ez is hatással van a magas energiaárakra Sulík szerint.

Sulík: Fico idején loptak

360 milliós történelmi adósságot írt Sulík Fico számlájára, amelyet szintén a polgároknak kell megfizetni.

Sulík továbbá felemlítette, hogy

a mohi atomerőmű 3. és 4. blokkjának építésénél a beruházás ára megkétszereződött, a kivitelezésre szánt idő pedig megháromszorozódott.

A miniszter szerint azért, mert Robert Fico ideje alatt ott loptak.

Negyedszer Žiga miniszter szemére felrótta, hogy rosszul tárgyalt az energiaszolgáltatókkal, és nem tudta megvédeni az állam érdekeit.

Így, óriási osztalékokat fizethettek a monopol cégek.

Felhozta a gázszolgáltató, az SPP esetét, amely 2014-ben csak 330 millió euró hasznot termelt, osztalékként 1 400 millió eurót fizetett ki, amit csak úgy tudott elérni, hogy átértékelték az ingatlanjai értékét. Ezt a miniszter disznóságnak nevezte.

Richard Sulík feleslegesnek tartja a szénbányászat eddigi támogatását is, amely szintén hat az áramárra.

A tervek szerint 2035-ig tartott volna a támogatás a bányászat fenntartására, amit a miniszter szerint, az SaS rövidített le 2023-ig. Sulík szerint

évi 120 millió ment ide, amiből jutott Robert Ficónak is, alobalba csomagolt kenőpénzként.

Felrótta Ficónak,

az SPP anyavállalatának visszavásárlását, amit teátrálisan nemzeti érdekbe csomagolt, miközben ezt a vállalatot már rég kiüresítették és évi 100 millió euró veszteséget termelt.

Csak az idei évben, az ő minisztersége alatt kinevezett vezetők tevékenysége során változott szerény haszonná.

Felemlegette a szlovák energetika „nagyjait”, mint amilyen volt prof. Jahnátek, vagy előtte Holienčík, aki annyi mindent elkövettek a regulációs hivatal élén Smer jelöltként.

A gazdasági miniszter szerint ezen rossz, néhány esetben a törvényesség határát feszegető döntés miatt ilyen drága ma a villanyáram disztribúciós költsége. Ezt szeretnék csökkenteni.

Sulík szerint, ha Fico nem követi el ezeket a bűnöket, akkor most sokkal jobban állnánk.

Bár Fico rendkívüli ülést kezdeményezett a parlamentben az áramárról, de a fentiek miatt nem hajlandó vitázni a Smer elnökével, hadd tépegesse teátrálisan a villanyszámlákat majd az ülésen. Ezért nem ért egyet a rendkívüli ülés összehívásával és ezért nem fog ezen részt venni.

Karol Galek államtitkár elöljáróban meghívta a gazdasági minisztériumba Robert Ficót, hogy átbeszéljék az áram kérdését.

Az államtitkár ezután felsorolta, hogy a gazdasági minisztérium milyen lépéseket eszközölt az áramár csökkenése érdekében. Még tavaly decemberben elkezdték a munkát a pénzügyminisztériummal közösen, hogy a felhasználót ne érintse annyira drámaian az áram árának emelkedése.

Először megvizsgálták azt a 163 milliós adósságot, ami Ficóék 360 milliós adósságából maradt.

Az adósság abból eredt, hogy a választások közeledtével játszottak a villanyáram árával. A maradék adósság fele törlesztve lett, és a többit pedig az elkövetkező öt évben törlesztik.

Még júliusban törvényt fogadtak el, amelyben csökkentették a megújulók támogatásának mértékét, nagyjából a felére.

Kötelezővé tették a nagy disztribúciós cégek számára, hogy tájékoztassák a lakosságot, hogy mire is költik a pénzüket. Az államtitkár elismerte, hogy ez nem csökkenti az áram árát, viszont morális nyomást helyez a nagy monopóliumokra.

Az államtitkár szerint, ha nem cselekedtek volna, akkor az itt maradt adósságok további hét százalékos emelkedést hoztak volna.

Galek továbbá megemlítette, hogy az energetikába számos forrást biztosítanak akár a Helyreállítási Alapon keresztül, amely az ágazat modernizálását fogja szolgálni. A tervek szerint egymilliárd euróra számíthat az energetika.
A miniszter szerint nem lesz drámai az áremelés

Ezeket figyelembe véve a Regulációs Hivatal mindent megtesz, hogy csökkenjen a disztribúciós költség.

Szerinte, csak a megújulók támogatásának csökkentésével 60 millió eurót spórolunk meg. Az államtitkár elvárása, hogy az áram börzei áramár emelkedésének a felét kompenzálni tudja majd a regulációs hivatal.

Sajnálatát fejezte ki, hogy a lakosságnak el kell viselnie az áremelkedést, de látni kell, hogy ezentúl a támogatások és a regulációs hivatal ténykedése is transzparens lesz.

Richard Sulík a sajtótájékoztató végén elmondta, hogy

Igen, az elektromos áram ára valószínűleg emelkedni fog, személy szerint úgy vélem, 1,5-1,7 centet emelkedik majd kilowattonként".
Egy család, a miniszter szerint, átlagosan havi 200 kW/h-t fogyaszt el, tehát ez 3-3,5 eurós áremelkedést jelentene havonta. Ezzel szemben, a minimálbér 23 euróval emelkedik, így az áremelést nem nevezné drámainak.

A villanyáram tőzsdei árának emelkedését nem tudják befolyásolni, de azon dolgoznak, hogy a második tétel, a disztribúció csökkenjen. Ezt nagyban gátolja a Fico-kormányok öröksége.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.