Nézze meg, hogy miként változnak a gondozói és a személyes asszisztenciáért járó díjak

2021. július 26., 15:06
Dunajszky Éva

Európára általánosan jellemző az elöregedés, egyre több idős ember jut a fiatalabb nemzedékre, és ez a szám évről-évre növekszik. Ezzel egyetemben egyre nagyobb gondot jelent ezeknek az embereknek a gondozása is. A legolcsóbb még mindig az, ha a család a saját körben meg tudja oldani az idős vagy beteg, rászoruló hozzátartozó gondozását, sajnos azonban ez sokszor nem megoldható.

Fotó: TASR

Nagy segítség lehet ilyenkor a gondozói szolgálat és a személyes asszisztencia, ami abból a szempontból is nagyon jelentős, hogy a gondozásra szoruló embert nem szakítják ki a megszokott környezetéből.

Jó hír a gondozóknak és a személyi asszisztenseknek, hogy több mint 76 ezren közülük valamivel több pénzt kapnak majd a munkájukért a jövőben. Az első emelésekre már augusztusban sor kerül, a júliusi díjak kifizetése során.

A kormány ugyanis jóváhagyta a személyi asszisztencia óradíjának és a gondozói díjak emelésére vonatkozó kormányrendeletet, amely a munkaügyi tárca műhelyében készült. Azok, akik súlyos fogyatékkal élő embereket gondoznak, a járványügyi helyzet következtében megnövekedett költségvetési kiadások ellenére is több pénzt kapnak ezentúl.

Annak a produktív korú gondozónak a díja, aki egy súlyos fogyatékkal élő embert gondoz, az új szerint eléri a nettó minimálbér összegét, azaz a havi 508,41 eurót. Növekszik a személyi asszisztenciáért járó óradíj is, mégpedig havi 482 euróra”

– mondta a tárca szóvivője.

Ha az illető két vagy több személyt gondoz, 42,16 euróval kap többet, mint eddig, azaz összesen 676,22 eurót havonta. Ha nyugdíjas a gondozó akkor egy gondozottért a minimálbér felét, azaz 254, 22 eurót kaphat.

A személyi asszisztenciáért járó óradíj 4,82 euróra növekszik, ez az átlagos 140 órás havi személyi asszisztencia mellett 89,60 euróval megnöveli a havi díjat.

A gondozói díj emelése ebben az évben mintegy 40 890 produktív korú és 23 700 nyugdíjas gondozót érint pozitívan. A személyi asszisztenciát végzők közül pedig 11 820 személy kap majd az új szerint magasabb díjat.

A személyi asszisztencia olyan segítségnyújtást jelent a súlyos fogyatékkal élők számára, meghatározott tevékenységek formájában, amelynek célja, egyebek mellett, nemcsak a hendikeppel élő emberek társadalmi beilleszkedésének az elősegítése, hanem a munkahelyi, művelődési vagy szabadidős tevékenységek közbeni függetlenségének a támogatása is.  A személyes asszisztencia mértékét azoknak a tevékenységeknek a listája határozza meg, amelyeket a fogyatékkal élő személy nem képes egyedül elvégezni, ugyanígy az elvégzésükhöz szükséges órák száma is.

Kövesse facebook oldalunkat is!