2021. november 6., 11:06

Némi fénysugár a turizmusnak

A turizmus és a gasztronómia terén vállalkozók már jó ideje kongatják a vészharangot. Kisebb-nagyobb támogatást ugyan kaptak a járvány okozta káraik enyhítésére, de az a helyzetükön nem sokat változtatott.

étterem
Fotó: TASR

A közlekedési tárca most őszi segítségnyújtással készül a turisztikai és gasztronómiai vállalkozóknak. Ezzel párhuzamosan az egyik meglévő visszamenőleges kompenzációs program meghosszabbításra került, ennek értelmében idén áprilisra és májusra is kérhetnek pénzt a pályázók. Ez eddig 2020 áprilisától 2021 március végéig volt csak lehetséges.

A meghosszabbítás az úgynevezett nagy programra vonatkozik, amelynek teljes támogatási felső határa kérelmezőként 1 millió euró, a további két hozzávett hónapra pedig 200 000 euró.

A másik rendszer, az úgynevezett de minimis limitje 200 000 euró kérelmezőként, és a 2021. május végéig tartó időszakot fedi le. A kérelmezés alapfeltétele a 40%-os forgalomcsökkenés és a veszteség kimutatása.

A két programra eddig több mint 257 millió eurót különítettek el, a minisztérium a közelmúltban úgy nyilatkozott, hogy az eddig kifizetett több mint 120 millió euró túlnyomó többsége a de minimis program kérelmezőihez került.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.