2020. július 25., 16:28

Menekülnek a befektetők: rekordokat döntöget az arany ára

Pénteken 1900 dollár fölé emelkedett az arany ára unciánként, először lépte át ezt a szintet 2011 óta, amit szakértők a kiújult amerikai-kínai feszültség hatásával magyaráznak, valamint azzal, hogy globálisan nő a koronavírus-fertőzöttek száma, ami befolyással van a világgazdagra.

arany-dragulas.jpg
Fotó: Archívum

Pénteken záráskor az arany azonnali jegyzése 1902,99 dolláron, 2011 szeptembere óta a legmagasabb szinten állt, 0,9 százalékkal haladta meg a csütörtöki záróértékét.

Az arany ára a héten eddig 5 százalékkal nőtt, hatodik napja drágult pénteken. A nemesfém jegyzése a márciusi, sokéves mélypont óta 35 százalékkal emelkedett.    

A Reuters által idézett egyik elemző szerint, ha nem következik be "minőségi javulás" a globális gazdaságban, akkor első lépésként 1922 dollárig drágulhat az arany, majd onnan tovább 2000 dollár felé. Egy másik szakértő rámutatott arra, hogy

a bizonytalan gazdasági és politikai környezet miatti kiugróan nagy kereslet drágítja az aranyat, de gyors csökkenésbe válthat a nemesfém ára, ha ezek a körülmények megváltoznak.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.