2022. május 10., 11:16

Jön a dotáció a hőszivattyúkra és a kazánokra! Tudja, mennyi pénzt kaphat?

Május 16-tól (hétfőtől) 15.00- tól már lehet igényelni az állami támogatást hőszivattyúra és biomasszára működő kazánra. A Szlovák Innovációs és Energetikai Ügynökség (SIEA) akkor startolja el az elhalasztott Zöld a háztartásoknak III. programot.

hőszivattyú
Fotó: TASR

Ebből a programból maximum 3400 eurós utalványokhoz lehet hozzájutni hőszivattyú beszerzéséhez. A biomassza tüzelésű kazánok esetében ez a támogatás 1500 euró.

Ezt Richard Sulík  gazdasági miniszter és Peter Blaškovitš, a SIEA vezérigazgatója jelentette be.

A SIEA eredetileg  az összes „zöld berendezésre” szerette volna fokozatosan elindítani a pályázást, például napkollektorokra és fotovoltaikus napelemekre, Sulík azonban attól való félelmében, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel percek alatt elfogyna az erre a célra az egyes elemekre jóváhagyott 15 millió euró, inkább leállította a pályázat közzétételét. S inkább csak az említett két „zöld megoldásra” kínál most hozzájárulást. A támogatásokat május végéig lehet kérvényezni, tehát az érdeklődőknek lesz elegendő idejük.

Mindenkinek juthat belőle, aki teljesíti a feltételeket”

– jegyezte meg a miniszter.

Blaškovitš pedig arról tájékoztatott, hogy az utalványok lejárati idejét év végéig meghosszabbítják, mivel hosszabb ideig kell várni a hőszivattyúkra, és kell, hogy idő maradjon szakszerű beszerelésükre is. Az energetikai ügynökség vezetője hangsúlyozta, lesznek még további felhívásaik is a megújuló energiaforrásokat illetően, egy 100 millió eurós csomag áll készenlétben. De hogy ezek mikorra várhatók, azt nem pontosította.

Állami dotációt olyan családi ház, illetve lakóház tulajdonosok kérhetnek, akik ilyen berendezésre eddig még nem kaptak támogatást.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.