2026. október 13., 15:34

Idén eddig nem látott mélypontra zuhant a termelés augusztusban

Megtorpant a szlovák építőipar lendülete a nyár végén. Bár az ágazat termelése nominálisan meghaladta a 731 millió eurót, az inflációs hatásoktól megtisztított adatok alapján éves összevetésben 4,8 százalékos visszaesést könyvelhetett el. A Statisztikai Hivatal kedden közzétett jelentése szerint a januári megingást leszámítva ez volt az idei év legrosszabb havi eredménye, amelyet elsősorban az infrastrukturális beruházások és a külföldi megrendelések drasztikus csökkenése húzott le.

Az augusztusi mutatók egyértelmű lejtmenetet jeleznek a szektorban. A termelés volumene nemcsak az egy évvel korábbi számokhoz képest mutatott jelentős mínuszt, hanem az előző hónaphoz viszonyítva is: a szezonális hatások kiszűrésével az építőipari teljesítmény júliushoz képest 4,9 százalékkal zsugorodott. 

A nyár utolsó hónapjának borús képe alapvetően két tényezőre vezethető vissza. Egyrészt a meghatározó súlyú új hazai építkezések enyhén, 0,7 százalékkal mérséklődtek, bár értékük így is meghaladta a 450 millió eurót. Másrészt jóval látványosabb volt a fékbehúzás a meglévő objektumok karbantartása és felújítása terén, ahol a 163 millió eurós volumen 6,4 százalékos visszaesést jelentett éves szinten.

Az ágazat belső szerkezetét vizsgálva markáns különbségek rajzolódnak ki. A klasszikus magasépítés – azaz az épületek kivitelezése – bár minimális, 0,6 százalékos növekedést tudott felmutatni, ez idén a második leggyengébb havi eredménynek számít. Ez a szerény bővülés édeskevésnek bizonyult ahhoz, hogy ellensúlyozza a mélyépítés területén tapasztalt drámai zuhanást. Az infrastrukturális beruházások – amelyek magukban foglalják az utak, vasutak, hidak és alagutak építését és javítását – valósággal beszakadtak: teljesítményük 10,3 százalékkal esett vissza, ami különösen annak fényében intő jel, hogy tavaly augusztusban ez a szegmens még stabil növekedési pályán mozgott.

A hazai piac gyengélkedését a külföldi megrendelések sem tudták tompítani, sőt, a határon túli építőipari tevékenység is komoly pofont kapott. A szlovák építőipari cégek külföldön realizált munkáinak értéke kétszámjegyű, egészen pontosan 16 százalékos zuhanást mutatott a tavalyi év azonos hónapjához képest. 

Ezzel az év eleji mélypont után a második legdrasztikusabb visszaesést regisztrálták idén. A külföldi teljesítmény értéke 88 millió euró alá csúszott, bár összességében már zsinórban a negyedik hónapja tartja magát a 90 millió euró körüli sávban.

Az év első nyolc hónapjának összesített mérlege még mindig pozitív tartományban van, de a növekedési dinamika egyértelműen veszített az erejéből. Januártól augusztus végéig a szlovák építőipari vállalatok teljes termelése megközelítette az 5,6 milliárd eurót, a reálnövekedés üteme azonban az augusztusi botlás után 6,3 százalékra lassult. 

Az év eddigi részében a hazai új építkezések megőrizték szolid, 9,7 százalékos bővülésüket, és a karbantartási munkálatok is 4,6 százalékos pluszban vannak. A szektorális bontás szerint az épületek kivitelezése 10,5 százalékkal, míg a mérnöki létesítmények építése 3,3 százalékkal nőtt idén. Ezzel szemben a külföldi piacokon kumuláltan is romlott a hazai cégek pozíciója: az év első nyolc hónapjában hét százalékkal csökkent a határon túli teljesítményük, ami csaknem 636 millió eurót tett ki, elmaradva a tavaly ilyenkor regisztrált, közel 650 millió eurós volumentől.

Megosztás
Címkék