2020. október 14., 17:43
Frissítve: 2020. okt. 14. 21:48

Éttermek a koronavírus-pácban: megkérdeztük őket, óriási a baj!

Felvidéki vállalkozókat kérdeztünk különböző régiókból és különböző ágazatokból, hogy miben korlátozzák a koronavírus elleni intézkedések napi tevékenységüket, milyen gazdasági károkat okoznak, milyen hatással vannak a forgalmukra, illetve mekkora hatással van a vállalkozásuk jövőjére a várhatóan több hónapos korlátozás? Az első részben lássuk az éttermeket.

étterem
Fotó: TASR

Tavasszal természetesen mindenkit megérintett és megdöbbentett a rendelet, amelyet a COVID-19 járvánnyal kapcsolatosan hoztak. Azoknak, akik nem csak a termékeik minőségéért, hanem a náluk dolgozók szociális és anyagi biztonságáért is felelnek, hatalmas teher nehezedik a vállukra.

Nam Nguyen Duy, Komárom

A közkedvelt komáromi Király püspök utcai Saigon étterem üzletvezetője portálunknak elmondta, a koronavírus-járvány berobbanása után hozzávetőleg egy hónapra teljesen be kellett zárniuk a Saigon éttermet. Ez idő alatt sok törzsvendégük elszokott attól, hogy náluk ebédeljen. 

A járványügyi intézkedések nagyon negatívan hatottak a forgalmunkra. A járvány első hulláma alatt az addigi forgalmunknak csak közel 50 százalékát értük el, de volt olyan nap, amikor csak 50 euró bevételünk volt. Majd nyár elején fellélegeztünk, hogy végre ismét kinyithattunk, de a korábbi bevételünkre akkor sem tettünk szert. Nem akartam, hogy az alkalmazottaink elveszítsék a munkájukat, ezért senkit sem bocsátottam el. Sőt, az addigi bérüket is meghagytam. 
saigon étterem
Fotó:  Facebook

Nam Nguyen Duy sajnálatosnak tartja, hogy október 15-től ismét csak kiszállíthatják vagy az ajtónál adhatják ki az előre becsomagolt ételt, pedig a vendégeik szívesebben ülnének be az étterembe. Az üzletvezető azt mondja,  ily ́módon legfeljebb két hónapig működhetnek. Ha e kényszerhelyzet még tovább tart, akkor vélhetően nem lesz miből kifizetniük a béreket és egyéb költségeket, s veszélybe kerül a Saigon étterem működése.

Póczos Katalin, Fülek

Bár a vírus elleni óvintézkedések elkerülhetetlenek voltak, közös erővel és megegyezéssel a közösségen belül sikerült a Victory étteremben a helyzetet maximális egyetértésben kezelni. Havonta előkészített ütemterv szerint azt a kevés munkát is, amely abban az időszakban volt, arányosan szétosztották, hogy a 25 fős csapat minden tagjának legyen (igaz jóval kevesebb) havi bevétele.

Az étterem újraindítása igen nehéz volt, az étkeztetés utáni kereslet messze elmaradt az átlagostól, tehát a nyári, „szabad időszak“ sem hozta meg a remélt forgalmat.

Azt érzik, sokkal súlyosabbak lesznek az intézkedések által okozott „károk“, mint tavasszal. Egy kisvállalkozónak, akinek több alkalmazottja is van, még ha rendelkezik is bizonyos tartalékkal, kétszer egy évben ilyen gazdasági krízist átvészelni szinte lehetetlen.

Victory étterem Fülek

Arra számítanak, hogy a 2021-es év első félévében is hasonló helyzettel kerülnek majd szembe. Azok a cégek, akiknek sikerül 2020-at  acsodával határos módon túlélni, az elkövetkező időszakban csak csökkentett létszámú munkaerővel működhetnek majd, ami sajnos a szolgáltatások a termékek minőségére is kihat majd. Várhatóan megnő a munkanélküliek száma, akik az állam nyújtotta segélyből lesznek kénytelenek megélni. És akkor jön a kérdés: a fennmaradt kisvállalatok, üzletek, kis cégek áruikat, szolgáltatásaikat kinek fogják értékesíteni?   

Póczos Katalin elmondta még, hogy a cég alapításától kezdve,tehát 20 éven keresztül minden krízishelyzetre tudott eddig reagálni, küzdött és soha nem adta fel. Így tesznek majd a jövőben is, de ez most más. Sokkal kilátástalanabb, de próbálkoznak és reménykednek.

Az állami segítség igaz, hogy létezik, de kemény feltételek mellett, amelyek komoly számításokat igényelnek könyvelési részről, ami szintén nem minden esetben ingyenes. Végül pedig a kiszámított támogatási összeg nem fedez mást, csak az alkalmazottak utáni járulékok kifizetésének egy részét, jobb esetben a 70%-át. Ebben a helyzetben sokkal többre lenne szükség.

Victory étterem Fülek hús

 

Feterik Szilvia, Királyhelmec

A COVID tapasztalatairól a Privat Kávézó és Étterem tulajdonosa elmondta, a járvány megfékezésére hozott intézkedések elkeserítik, a vendégek elmaradása miatt fejleszteni sincs szándéka. Nincs lehetőség külföldi tapasztalatszerzésre, a kevesebb forgalom ellenére pedig több a munka a sok fertőtlenítés miatt.

Privat cafe Királyhelmec étterem

Az éttermében ő is tapasztalja a gazdasági károkat. Az emberekben kialakult félelem miatt a forgalom lecsökken, a külföldi vendégek elmaradnak, a rendezvényeket törlik, visszamondják, kevesebb alkalmazottra lesz szükség. A vállalat jövőjéről annyit mondott, hogy a több hónapos korlátozás miatt veszélybe kerülhet a fennmaradásuk, a vállalkozás megszűnése fenyeget.

Privat cafe Királyhelmec étterem
Podhorny Ollé Zsuzsanna, Dunaszerdahely

Podhorny Ollé Zsuzsanna, a dunaszerdahelyi Buena Coffee House munkatársa portálunknak elmondta, az óvintézkedésekkel teljesen ellehetetlenítik a vendéglátóipari-egységeket.

buena cuffe dunaszerdahely

"Természetesen elvitelre mindenkinek biztosítjuk az ételt és az italt is, de nem tudjuk, meddig tartható ez az állapotot. Szerintünk ez kész csőd, mert úgy tűnik, nem fogunk tudni megélni."

A teraszokat pedig nem lehet majd használni, ha csak nem nyitott az egész. Még azokat sem lehet majd kihasználni, amelyeknek az oldalán ponyva van. Az éttermek, kávézók és bárok vezetői is teljes mértékben fel vannak háborodva, már csak a kormány segítségében bíznak, de még ez sem deríti őket jókedvre.

buena cuffe dunaszerdahely

 

Kassa egyetlen magyar étterme, amely a MaJel Rovás Központban működik, amelyet az ArtSec vállalat működtet.

Elmondták, hogy a 2 méteres asztal távolság betartása miatt sok ülőhellyel lett kevesebb az étteremben. Bár van teraszunk, de az időjárás nem kedvez a kint ülésnek, október 15-től pedig már a beltéri étkezés is tilos. Emiatt az ételeket csomagolják a vendégnek, illetve a kiszállításra szakosodott cégeknek. A kiszállító cég, a futár és a vendég között tapasztalják az olykor előforduló félreértéseket, nem mindig gördülékeny folyamat. A reklámra is nagyobb hangsúlyt kell fektetniük, különféle akciókkal vonzóbbá tenni a szolgáltatásaikat.

Bistrovás kassa

Az intézkedések folytán jócskán csökkent a vendégek száma, így kevesebb a bevétel, nem fedi az alkalmazottak bérét. Esetükben ez azt eredményezi, a jövő héttől csökkentett üzemmódban és fele annyi alkalmazottal működik majd az étterem, kevesebb óraszámban dolgoznak, kevesebb bérért. Nyilván ez mindenkit érzékenyen érint.

A tavaszi teljes leálláshoz képest (amikor minden alkalmazottat el kellett bocsátani) a most bevezetett korlátozó intézkedések egy fokkal kedvezőbb kilátásokkal biztatnak, ha nem szigorítanak tovább. A B!stRovás épp tavasszal indult és máris lehúzhatták a redőnyt. Mostanra már sikerült bekerülniük a helyi köztudatba, és abban reménykednek, az ételkiszállítások hozzásegítik őket a túléléshez.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.