2022. november 2., 11:26

Ön is észrevette a boltokban? Kevesebbet kapunk ugyanannyiért

Az utóbbi hónapokban egyre kedvetlenebbül indulunk vásárolni, hiszen a drágulásnak nem akar vége szakadni. Ráadásul még nem is látni a végét. Ehhez még egy újabb jelenség is társul, az ún. shrinkfláció.

élelmiszer bolt üzlet
Fotó: TASR/AP
Képünk illusztráció.

Hónapok óta egyre csak növekszik az élelmiszerek ára, sajnos kétszámjegyűen. Szégyentelenül sokat kérnek a boltokban már az olyan alap-élelmiszerekért is, mint a kenyér, a vaj, a tej vagy a hús.

Amikor az árak az egekbe szökdösnek, a gyártók is igyekeznek azt tompítani. Ennek egyik legelterjedtebb módja, hogy kevesebbet tesznek az a zacskóba, dobozba. Ez a shrinkfláció, vagyis a termékek súlyának csökkentése.

Lehet, hogy ön is észrevette már. Kisebb lett a csokiszelet, kevesebb szem cukorka van egy-egy zacskóban, kevesebb deka kenyérért fizetünk ugyanannyit…

A tvnoviny.sk vette a fáradtságot és összehasonlította a 2020-as szórólapokat a mostaniakkal. Kiderült, hogy például az egyik közkedvelt margarin súlya 50 grammal csökkent, nem különben az egyik kakaós italé. A háromszög alakú sajt 20 grammot, a chips 25 grammot „fogyott”.

A portál olvasóinak is feltűnt, hogy kevesebbet kapnak ugyanannyiért.

Egy hölgy például arról számolt be, hogy macskájuk kedvenc tápja 100 grammos kiszerelés helyett már csak 80 grammosban vehető meg. Az tűnt fel nekik, hogy a cica etetés után még éhes…

Egy anyuka pedig arra panaszkodott, hogy a 600 grammos babatáp dobozába már csak 500 grammnyi kerül.

Azért csökkentenek, hogy ne kelljen árat emelni

A gyártók a növekvő termelési költségek és az energiaárak növekedése miatt kénytelenek árat emelni. A komolyabb áremelést részben elkerülhetik úgy, hogy kevesebbet raknak egy-egy csomagolásba.

Ez végeredményben a gyártó részéről némi termelési spórolást jelent és az árakban nem jelentkezik markáns különbség. Ráadásul csak a szemfülesebb vásárlók veszik észre, hogy ugyanazért a pénzért már kevesebbet kapnak.

Nem új keletű dolog az ár megtartása vagy spórolás miatti súlycsökkentés. 2016-ban például az ismert édesség, a Toblerone háromszögekből álló csokoládéféleségben az egyes háromszögek között nagyobb részt hagytak. A gyártó később elismerte, hogy ezt spórolási szándékkal tette.

Két évvel később azonban már a Milka csokinál vetették be ugyanezt a trükköt. Hasonló sor várt a Figaro csokoládéra is.

A szakértők azt ajánlják, vásárláskor mindig az egységárat nézzük. Vagyis azt, mennyit fizetnénk egy-egy termék kilójáért vagy literjéért.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.