Érkezik az újabb energiasegély! Ön már megkapta a csekket?
Kellemes nyári meglepetés érheti azokat, akik távfűtéses lakásban élnek. Most kézbesítik az ún. energiautalványokat, immár második hullámban.
Jó hír az is, hogy most magasabb összegű támogatásra számíthatnak az érintettek. Míg a januári csekk csupán három hónap támogatását tartalmazta, a jelenlegi második hullám már öt hónapot fedez. A csekken így az éves támogatás teljes összegének 5/12 részét kapja meg egyszerre. A fennmaradó 4/12 részt az állam az őszi, harmadik körben fizeti ki.
„A jelenleg kiosztott energiacsekkek a 2026 áprilisától augusztusáig tartó öt hónapos időszakot fedik le. Névértékük ezért természetesen magasabb, mint az első körben kiosztott csekkeké, amelyek a január–március közötti időszakra vonatkoztak. Ez azonban nem az energiatámogatás növelését jelenti, hanem a hosszabb támogatási időszak figyelembevételét” – magyarázta a gazdasági minisztérium.
A mostanin kívül idén még egyszer, ősszel is érkeznek energiautalványok. Akkor négy hónapra szól támogatás érkezik majd.
Az viszont sokak számára nem jó hír, hogy a gazdasági minisztérium március végén összekapcsolta az ingatlannyilvántartás, a lakcímnyilvántartás és a társadalombiztosítás adatbázisait. Ez sokak számára a támogatás megszűnését jelenti. Éppen ezért azok a háztartások, amelyek korábban kaptak energiacsekket, most már nem feltétlenül jogosultak rá.
Nem kapnak energiacsekket azok, akik a kedvezményes lakossági energiadíjakat üzleti célokra használták (például ingatlan-bérbeadás vagy otthoni műhely működtetése céljából). Azok a háztartások sem kapják meg, ahol túllépték a jövedelemhatárt. Például ha tél óta egy újabb dolgozó személy jelentkezett be állandó lakosként, és a háztartás egy főre jutó havi jövedelme meghaladta az 1930 eurót. Ha a lakás vagy ház tulajdonosa kiskorú gyermek, az állam már nem állít ki a nevére energiacsekket. A pénz átvételével kapcsolatos problémák miatt májustól a csekkeket kizárólag nagykorú háztartástagok nevére állítják ki.
Ha úgy véli, hogy jogosult a támogatásra, de nem kapott csekket, akkor sincs ok aggodalomra. Ellenőrizheti a jogosultságát online is, az energopomoc.sk portálon, ahol pillanatok alatt megtudhatja, jár-e önnek a támogatás vagy sem.
Ha a rendszer szerint jogosult a támogatásra, de a csekk nem érkezett meg, reklamálhat a minisztérium honlapján vagy a szlovák közigazgatási portálon keresztül.
Ha a hiba a hatóság oldalán történt, vagy a jogosultságát utólag hagyják jóvá, nem kell külön kérvényeznie a visszamenőleges kifizetést. Az új szabályozás garantálja, hogy az állam a tartozást automatikusan hozzáadja a következő, őszi kifizetéshez.
Hasznos tudnivaló, hogy akinek télen nem sikerült átvennie a januári csekket a posta által megszabott 45 napos határidőn belül, a pénze nem veszett el. Az állam automatikusan összevonta azt a mostani májusi támogatással, így vagy egy magasabb összegű közös csekket, vagy egyszerre két külön utalványt kap a postaládájába.