2022. július 1., 11:27

Aki első osztályon utazik a vonaton, július 1-től többet fizet

A rég nem látott méretű infláció és az ezzel összefüggő áremelkedések az élet minden területét befolyásolják. Nincs ez máshogy a vasúti közlekedésben sem. Éppen ezért a szlovák államvasutak, tizenegy év után, árat emel. Az elsőre még júniusban sort kerítettek.

vonat
Fotó: TASR/AP

A vasút azzal magyarázza a jegyárak emelését, hogy 2011 óta mindennek felment az ára, nőttek a vasút anyagi terhei is.

A gyermekek, diákok és nyugdíjasok ingyenes utazása marad július 1-e után is. Az 1. osztályokon viszont drágulnak a jegyek.

Míg idáig a Pozsony-Kassa vonalon közlekedő gyorsvonaton az 1. osztályon utazók 23,34 eurót fizettek a menetjegyért, július 1-től már 25 euróba kerül a jegy, vagyis 1,66 eurót kell fizetni pluszban.

Aki ugyanezen a vonalon 2. osztályon utazik, annak az alap jegyár változatlan marad, vagyis 18,68 eurót fizet az útért.

A vasút szerint az utóbbi időben megnövekedett az érdeklődés az 1. osztályon való utazás iránt, ami főleg azoknak kényelmesebb, akik nagyobb távolságokra utaznak és ezeket a helyeket sokszor azok foglalják el, akik nem utaznak messzire.

Az IC vonatokon már június 1-jén árat emeltek.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.