A vírus és a logisztika
Az elmúlt héten kirobbant vásárlási láz csökkent, és sok üzlet karácsonyi, vagy annál nagyobb forgalomról számolhatott be. Persze ez elsősorban az élelmiszerre vonatkozik, hiszen a bevezetett intézkedések, azok látható elhúzódása, a jövőtől való félelem, a kialakult pánikreakció miatt sokan lemondtak a halasztható vásárlásokról.
A szolgáltatások, a vendéglátás, vagy a kiskereskedelem többi része nehéz idők elé néz, hiszen a korlátozások lényegében leállították a működésüket. Tulajdonképpen nem marad más lehetőségük, mint áttérni a virtuális üzletre, a házhoz szállításra, amíg a kiszállítás megoldható.
Ha szeretnénk valami pozitív példát említeni, gondoljunk arra, hogy a járvány megoldja az oktatás digitalizációját. Meglehet, hogy a kiskereskedőink is hozzálátnak az internetes kereskedelem felépítéséhez. Szép lassan megváltozik az életünk, megfordulnak a fontossági sorrendek, s talán ez nem is akkora baj. Kevesebbet vásárolunk (az élelmiszeren kívül), de rácuppantunk az internetre. Két benzinkúton szondázva tudtam meg, hogy csaknem a felével kevesebb üzemanyag fogy, tehát már nem is utazgatunk feleslegesen. Mintha a vírussal mondatta volna ki a Föld, hogy tessék kevesebbet fogyasztani. Persze könnyű azt mondani, hogy fogyasszunk kevesebbet, ha mindez egyenes hatással van a felépült gazdasági rendre, a munkahelyeinkre, a mindennapjainkra.
A turizmuson és a kereskedelmen kívül a hatások elsőként a fuvarozásban jelennek meg, amely olyan ágazat, mint a vér a szervezetben: szállítja a létfontosságú dolgokat. Az intézkedések keményen érintették őket.
A balázsfai Rényi Zoltán vállalata mintegy száz kamiont üzemeltet. Elmondja, hogy a fuvarozók az elsők, akik megérzik a gazdaság változásának legapróbb jeleit. Már tavaly, 2019-ben 10 százalékos visszaesést tapasztaltak a megrendelésekben, az idei év azonban jól indult. Január vége felé viszont begyűrűzött a koronavírus. Jelenleg mintegy negyven százalékkal kevesebb a megrendelésük. Hogy kevesebb a munka, egy dolog, de közben fizetni kell a lízingeket, a fizetéseket, a járulékokat. Mindenképpen szükségesnek látja a bankok segítségét, hiszen az autók nagy részére hitelt vettek fel, illetve egy részük bérben üzemel. A többéves vállalkozói tapasztalatából arra számít, hogy válság idején mindent beígérnek, de a krízis elmúltával mintha ezekről megfeledkeznének, és csak azt nyújtják, amit nagyon muszáj. Már most, ebben a stádiumban igyekszik valahogy összerakni a cash flow-t. Jó volna például valamiféle törlesztési halasztást kapni, esetleg elengedhetnék ebben az időszakban az üzemanyagot terhelő különböző adókat, így a diesel ára 40 centre mérséklődhetne. Hasonlóan kellene eljárni az útadóval. Rényi Zoltán megérti a vírus ellen hozott intézkedéseket, hiszen az első az egészség, de ez nagyon lefékezi a gazdaságot. Az emberek ellátásához szállítani kell az árut. A nagy gyárak leállása miatt nem jutnak fuvarokhoz, csökken a teherautók kihasználtsága, és ezzel megdrágul a szállítás költsége – mindez pedig meg fog jelenni például az áruk árában.
Érzi ezt a pódafai Both Zoltán is, a Both Kft. tulajdonosa, aki autóipari beszállító. Főleg Németországba exportál. Elmondja, hogy a megrendelések egyelőre nem csökkentek, de nagy gondot okoz számukra a készáru kiszállítása. A szállításban ő is ott látja a gondot, hogy a nagy autóipari vállalatok fokozatosan leállnak, így a fuvarozó vállalatnak nincsenek visszafelé fuvarjaik. Minél tovább állnak az itteni nagy autógyárak, annál nehezebb lesz a kiszállítás.
Both Zoltánéknál a gyártás zavartalanul folyik, a mintegy negyven ember közül egy-egy maradt otthon a gyerekekre vigyázni. A házaspárok általában megegyeznek, hogy pár napot a férj, utána a feleség marad otthon. Egyelőre egy-két ember hiánya nem befolyásolja a munkát, de a későbbiekben nagyobb kiesésre számít. Az alkalmazottaknak, bár ez nincs a rendeletben, többek közt szappant és szájmaszkot biztosítottak, amit a felesége és az édesanyja varrt az egyik hétvégén. Próbálja a munkásokkal tudatosíttatni, hogy vigyázni kell egymásra. Both Zoltán jó érzéssel mondja, az egyik alkalmazottja úgy nyilatkozott, hogy jó lenne nem becsukni a gyárat, mert itt nagyobb biztonságban érzik magukat, mint a külvilágban.
Rényi Zoltán igyekezett a sofőröknek előteremteni a szükséges védőfelszerelést, ám ez is a saját ügyességén múlott, illetve azon, hogy ukrán sofőröket is alkalmaz, akik Ukrajnából hoztak 150 szájmaszkot és gumikesztyűket. Az ukrán sofőröket most amúgy is sújtja a harmincnapos határzár, hiszen akik itt dolgoznak, nem tudnak hazamenni, akik pedig dolgozni jönnének, otthon ragadtak.
A sofőrök, mivel sokat mozognak, sok emberrel kerülnek kapcsolatba, fokozottan ki vannak téve a fertőzésnek. Rényi Zoltán szerint a sofőrjeik közül egyiknek sincs egészségügyi problémája. Náluk az a gyakorlat, hogy amint valaki rosszabbul érzi magát, akár egy kisebb torokfájása van, automatikusan leállítják pár napra, és figyelik az állapotát, lázat mérnek rendszeresen. Az elmúlt hónapban egy-két esetben kényszerültek megállítani a sofőrt, de szerencsére nem volt komolyabb betegség, pár nap múlva újra dolgozhattak.
Senkit sem akarnak veszélybe sodorni, de azt se szeretnék, ha felesleges pánik alakulna ki. A sofőröket nem egyszerű megnyugtatni, hiszen napokig be vannak zárva a kabinba, ahol őket is elérik az álhírek, s ehhez jön még a hazaiak aggódása. Érthető, hogy mindez nagy lelki terhet ró rájuk, nehéz megtartani a munkakedvet, főleg azoknál, akik a fertőzöttebb területeken is áthaladnak. Szerencsére a fuvaridők betartását most nem veszik annyira komolyan, így biztonságosabb pihenőhelyeket választhat a sofőr.
Rényi Zoltán elmondja, köszönettel tartozik a sofőröknek, akik óriási odaadással mennek, és hordják az árut. Az ő kockázatukat az orvosokéval, rendőrökével lehet összehasonlítani, hiszen mindennap más országban, más emberekkel találkoznak. Pedig a munkával eltöltött időt tekintve ez az egyik legrosszabbul fizetett szakma. Ennek ellenére most ők tartják fenn az árumozgást, hogy a gazdaságok ne álljanak le teljesen, és legyen áru a polcokon. Both Zoltán pozitívnak tartja, hogy a nagy gyárak fenntartják a megrendeléseiket, ami arra utal, bíznak benne, hogy a járvány csillapodtával újraindul a termelés, és behozzák a lemaradást.
Rényi Zoltán szerint, ha a leállás egy hónapig tart, a visszaállás legalább egy évig elhúzódhat. Mindenki óvatosabb lesz, kevesebbet fog fogyasztani, utazni, kirándulni. Ha le is vonul nyárig a járvány, nehezen képzelhető, hogy mindenki bevállal egy új utazást, vagy újra tele lesznek a vendéglők. Kínára is az volt a jellemző, hogy a kéthetes leállás után nagyon nehezen tudták beindítani a gyártást és a szállításokat. Senki sem tudja, hogy mi lesz az elkövetkező hetekben. A döntéshozóknak kell vállalniuk a felelősséget, hogy a társadalom egyik karját (a gazdaságot) visszavágják, hogy a másik kart (a polgárok egészségét) megvédjék. Az sem tett jót, hogy a régi kormány figyelmét lekötötte a kampány, és csak a választások után kezdett el a járvánnyal foglalkozni. A választási vereség után béna kacsaként kellett intézkedéseket hoznia, úgy, hogy senki ne vethesse a szemére, hogy az új kormány számlájára költekezik. Az új kormánytól pedig rögtön határozott intézkedéseket várnak, hogy meggátolják a vírus terjedését, és enyhítsék a gazdasági következményeket. Márpedig azokat várhatjuk. Senki nem mer konkrét becsléseket mondani, de elképzelhető, hogy a szlovák gazdaság 5–20 százalékos mértékben fog visszaesni, és a munkanélküliség újra eléri a történelmi 20 százalékot.
Rettenetesen hangzik, hogy a gazdasági rendszer ugyan visszaállítható, de kérdés, érdemes-e visszahozni? Nem ér-e többet az, hogy láthatóan megnőtt a szolidaritás az emberek között, újra kék az ég a kínai góc, Vuhan ipari központja felett, vagy rég nem látott mélységre csökkent a Föld levegőjének szén-dioxid-telítettsége.
(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2020612. számában)
