2020. december 4., 11:13

A magyar ipari termelés 2019 októberéhez mérten 0,6, az előző hónaphoz képest 2,8 százalékkal nőtt

Októberében az ipari termelés volumene a nyers adatok szerint 0,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztítva 2,7 százalékkal emelkedett. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az előző hónaphoz képest 2,8 százalékos, az áprilisi mélyponthoz képest pedig 66 százalékos volt a növekedés - közölte pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

ipari termelés
Fotó: TASR

Az előző hónaphoz mért növekedés hatodik hónapja folytatódott októberben és a termelés élénkülését jelzi a szeptemberi 2,3 százalék után.

A kormány gazdaságvédelmi és munkahelyvédelmi intézkedéseinek köszönhetően sikerült a koronavírus-járvány kedvezőtlen hatásait kompenzálni, és ősztől hónapról-hónapra javul a magyar ipar teljesítménye

- kommentálta a KSH pénteken kiadott adatait értékelve György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

Éves összehasonlításban a nyers adat szerint a járvány kitörése óta szeptemberben emelkedett először az ipar kibocsátása, de abban még a munkanaphatás segített, mert anélkül még 1,0 százalékkal csökkent a termelés. Idén viszont kevesebb munkanap volt, mint tavaly októberben így lehetett a korrigált mutató magasabb a nyers adatnál.

A legnagyobb súlyú járműgyártás, illetve a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása bővült, ugyanakkor a feldolgozóipari alágak többségében, köztük az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártásában is csökkent a termelés

- tette hozzá a KSH.

Az első három negyedévben a járműgyártás kibocsátása 17,7 százalékkal, a számítástechnikai cikkek termelése viszont csak 0,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, ezen belül szeptemberben 7,8, illetve 6,0 százalékos növekedést jelentetett a KSH. Az élelmiszeripar termelése csak áprilisban és májusban maradt el az előző évitől, az első kilenc hónapban 1,6 százalékos, szeptemberben 2,1 százalékos emelkedést mutatott.

Az év első tíz hónapjában 8,2 százalékkal kisebb volt a termelés, mint az előző év azonos időszakában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.